Egy kiadó kiválik a Libri Kiadói Csoportból

Hírek

A Kalligram Kiadó immár száz százalékban a kiadó igazgatója, Mészáros Sándor tulajdonába került, miután megvásárolta a Libri Kiadói Csoport 49 százalékos tulajdonjogát. Az igazgató az Indexnek elmondta: attól nem tart, hogy a szétválás után kevesebb emberhez érnek el. Sárközy Bence, a Libri Könyvkiadó Kft. ügyvezetője és kiadási igazgatója szerint a Kalligram Kiadóval baráti módon működtek együtt az elmúlt években, ugyanakkor nem illeszkedett a többi imprint felé támasztott elvárásrendszerbe.

 

Egy baráti befektetés ért véget a napokban, miután a Kalligram Kiadó már száz százalékban Mészáros Sándor, a kiadó igazgatójának tulajdonába került. A hírt nemrégiben Mészáros a közösségi médiában osztotta meg, a poszt önálló életre kelt, ám az ügy részletei homályban maradtak. Az Index ezért megkereste a Kalligram igazgatóját, valamint Sárközy Bencét, a Libri Könyvkiadó Kft. ügyvezetőjét és kiadási igazgatóját, hogy megkérdezzék, pontosan mi vezetett a szétváláshoz.

Mészáros Sándor az Indexnek elmondta, függetlenné akart válni, ezért tartotta fontosnak, hogy kivásárolja magát, azaz a Libri Kiadói Csoport 49 százalékos tulajdonjogát megvegye. Mint fogalmazott: az elmúlt hónapokban minden gördülékenyen ment, nem volt gond, de örül, hogy a procedúra véget ért.

Sárközy Bence felidézte: Mészáros Sándorral még egyetemista korában ismerkedett meg, a könyvszakmát is részben rajta keresztül fedezte fel. A Pécsi Direkt Kft. csődje után, amely számos kis és közepes kiadó működését hosszú időre megpecsételte, a Kalligram Kiadónál is felvetődött 2017-ben egy tulajdonosi szerepcsere lehetősége: „Egy jelképes összegért partneri segítséget nyújtottunk nekik, amikor nem befolyásoló többséggel, 49 százalékos Libri Könyvkiadói tulajdonnal kvázi baráti alapon beszálltunk a cégbe, de már akkor is fontos volt, hogy nem szerettük volna, és soha nem is befolyásoltuk a Kalligram működését.”

Sárközy arról is beszélt, hogy éveken keresztül raktározták a Kalligram könyveit, és a kiadványaik kommunikációját is segítették. 2021-ben eldőlt, hogy a Libri Könyvkiadó Kft. leányvállalatait – a Jelenkort, a Parkot, a Kolibrit és a Helikont, amelyek a kezdetektől szinte mind 100 százalékos tulajdonban voltak – beolvasztják.

„Azt tapasztaltuk, hogy a kisebbségi tulajdonrész a Kalligramban egy zárvány, ez a kiadói érdekeltségünk egy olyan szatellit volt, amely nem váltotta be a hozzá fűzött pénzügyi reményeket, további segítséget viszont épp a függetlensége okán nem tudtunk adni. A szétválásról való beszélgetés ezért a mi kezdeményezésünkre kezdődött, nagyjából két évvel ezelőtt, és a folyamat most ért hivatalosan véget.”

Mészáros Sándor úgy véli, a 2017 óta tartó együttműködés korrekt volt, az viszont meglepte, amikor a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tavaly megvásárolta a Libri Kiadói Csoportot. Az ügy egyébként az egész irodalmi közéletben hatalmas vihart kavart.

„Kár volna tagadni, tartottam attól, hogy az autonómiánk veszélybe kerül, és nem akartam megvárni, mi lesz a vége. Számomra a kultúra autonómiája végtelenül fontos. A magyarországi intézményekben azonban sok kivéreztetést, ellehetetlenülést tapasztalok, amelyeket nézni is nehéz.”

Mészáros el akarta kerülni, hogy bárki beleszólhasson, milyen könyvet akar kiadni – írják.

 

Photo by Alexei Maridashvili on Unsplash

 

SOCIAL MEDIA