Libri: „Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a Libri nem tervez változtatni a kínálatán”

Hírek

Reagált a könyvesbolthálózat arra, hogy aktivisták az egyik boltjuk előtt ingyen vagy adományért osztogatnak általuk tiltottnak nevezett könyveket a homofóbtörvényre és a könyvfóliázásra válaszul – írja a hvg.hu.

 

„Azok a könyvek, amelyeket az egyetemisták osztogatnak és megjelentek a sajtóban az erről készült fotókon, felnőtteknek szóló kötetek, és nincsenek becsomagolva a könyvesboltokban. Az egyetemisták által használt »tiltott könyvek« kifejezésnek sincs valóságtartalma. „Sem ezek, sem más kötetek nem tiltott könyvek, a kínálatunkban minden olyan cím megtalálható és továbbra is megvásárolható, ami eddig is. Azok is, amelyekre a Fogyasztóvédelmi Hatóság határozata és a kiadók iránymutatása alapján fólia került” – reagált a hvg.hu-nak küldött közleményben a Libri Csoport arra, hogy egy demonstráció keretén belül egész héten ingyen vagy adományért osztanak általuk tiltottnak nevezett könyveket az egyik budapesti Libri előtt.

Az ügy előzménye, hogy a Librit 1, az azóta kormányközeli tulajdonba került hálózat független konkurensét, a Lírát pedig 12 millió forintra bírságolták azért, mert az ifjúsági könyvek polcán szerepeltek olyan könyvek, amelyekben megjelennek LMBTQ karakterek. Ezeket a könyveket a kormány homofóbtörvénye értelmében más polcon, lefóliázva kell árulni.

 

Fotó: hvg.hu

 

SOCIAL MEDIA