Egy energiaital márkaépítése egy kompetitív piacon

Kiemelt Márkaépítők Közössége

Idén második alkalommal rendeztük meg a Branding/rebranding az FMCG szektorban 2024 című konferenciát. Rövid beszámolónk következik a Burn márka- és közösségépítéséről. 

 

Márka- vagy közösségépítés, és ennek piaci megvalósítása a Burn életében – erről tartott előadást Bartus Evelin, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. Portfolio Development Leadje.

Mint azt a szakember az előadásában ismertette, a Burn életstílus arról szól, hogy a fogyasztóik megteremtsék és megünnepeljék azokat a pillanatokat, amikor mélyen összekapcsolódhatnak a zenével és a közösséggel, amelyet szeretnek. „A legfőbb célunk, hogy ezeket a felejthetetlen pillanatokat felfedezzük és megosszuk a márka rajongóival” – mondta Bartus Evelin, aki egy személyes emlékét is megosztotta a konferencia résztvevőivel. Elmesélte, hogy egy, a Burn által támogatott rendezvényen a sötétben, hátulról is felismerte az egyik influenszerüket. Pedig belőlük van néhány, hiszen hét márkanagykövettel és nyolc influenszerrel működnek együtt, köztük a Bruno x Spacc párossal, KKevinnel, a BSW zenekarral, Metzker Viktória magyar DJ-vel és modellel, valamint Miskovits Marci televíziós személyiséggel. Látható, hogy a legtöbb csapattag zenei körökben mozog, vagy lifestyle jellegű tartalmakat készít, de az előadásból az is kiderült, hogy a márkával való együttműködésük nem csak a tartalomkészítésre terjed ki, hiszen a legtöbbjükkel közös projekteket találnak ki, hogy még relevánsabbak tudjanak maradni a közönségüknek.

A Burn energiaital fókuszában az elektronikus zene és az új zenei irányok támogatása áll. „Olyan felejthetetlen és egyedülálló zenei és kulturális élményeket keresünk, amelyek során a partnereink a legkülönlegesebb, a legextrább és a legegyedibb módon adhatják át értékeiket a márka fogyasztóinak” – tette hozzá a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. szakembere.

A cél elérése érdekében folyamatosan keresik az új zenei irányzatok képviselőit, akik egyúttal még sehol sem látott aktivációs lehetőségeket is jelentenek a partnerek számára, de egy-egy Burn által támogatott esemény kiváló lehetőséget teremt a feltörekvő előadóknak is.

A márka piaci megvalósításával kapcsolatban elmondta, hogy a nemzeti fogyasztói promóciók és tailor made aktivációk is olyanok voltak, amelyek hűen képviselték a márkát, és ehhez kapcsolódtak a nyereményjátékok is. Példaként a Burn és a Jeep autómárka on-pack promócióját hozta. A koncepció szerint szerették volna megismételni a 2022-ben, a Fiattal kialakított együttműködésüket, amely során az előző évhez képest közel hétszázezer plusz zsugor eladást generáltak a régióban, de ezúttal még értékesebb nyereményeket kínálva a fogyasztóknak. A 2023-as Jeep on-pack promóciót, amelynek célja a Jeep életérzés, így a kalandok és a felfedezés izgalmának átadása volt, 360°-os marketingkampánnyal és extra kihelyezésekkel egészítették ki. A fődíj pedig egy Jeep Renegade volt.

SOCIAL MEDIA