Rendhagyó kampánynyitót tartott a Bátor Tábor Alapítvány: a korábbi táborozók, önkéntesek és szülők leveleiből színművészek olvastak fel, a történeteket pedig improvizációs színház keltette életre.
Április 4-én indult a Bátor Tábor Alapítvány idei 1%-os kampánya. Az alapítvány új marketingkommunikációs vezetője, Benkő Lívia rendhagyó megoldást javasolt: felolvasó- és improvizációs estet szerveztek azokból a levelekből, melyeket az elmúlt 16 évben a táborozóktól, önkéntesektől és családtagoktól kaptak.
A felolvasó est célja az volt, hogy átadja azokat az értékeket, amelyeket a Bátor Tábor létrehoz. A levelek néha szavak, néha mondatok, és alkalmanként egy oldalas írások, melyek ívet adnak annak az útnak, amelyet azok járnak be, akik önkéntesként vagy érintettként kapcsolatba kerülnek a táborral.
Básti Juli, Trokán Nóra, Szervét Tibor és Dér Zsolt olvastak fel a levelekből és adták át, hogy a tábornak milyen hatása van – legyen szó a Lélekmadár gyásztáborról vagy az önkéntes munka hatására bekövetkezett változásról. A Grund Színház színészei; Arany Brigitta, Vargyas-Tóth Juliska és Biszak Áron az előadás alatt elhangzott szövegek alapján improvizáltak és mutatták meg, hogy hányféleképpen indulhat újra a gyerekkor akár a felnőttek életében. Az est létrejöttét Csobay Bence zenei improvizációval, Andrew Heflerrendezéssel segítette.
Az est itt élhető újra:
A Bátor Táborban alkalmazott terápiás rekreáció kinyit, megnyit, közösséget, bátorítást, önbizalmat, nevetést, játékot, szabadságot, autonómiát, életkedvet, figyelmet, nevetést ad –vagyis azt adja vissza, amit a betegség elvesz. Miért fontosak ezek az üzenetek azoknak, akik nem voltak még a táborban? A súlyos és krónikus betegséggel élő gyerekek levelei inspirációt adhatnak mindenkinek, aki elfogadást, figyelmet, pozitív gondolkozást, elengedést, nyitottságot szeretne tanulni.
Az egyik legmeghatóbb levélrészlet:
„Lett egy igazi barátnőm a táborban, aki tavaly egy rákos barátját elvesztette. A „VAN” fesztiválon a harmadik zenén voltunk túl, amikor ez a lány csak állt. Próbáltam táncolni vele, ekkor sírni kezdett. Több mint tíz percet álltunk egymást átölelve. Ekkor jöttem rá, hogy ezt a lányt nagyon szeretem. Nagyon. Átkönnyeztük egymás pulcsiját, mire eldöntöttem: Őt magammal viszem. Lélekben.”