94 millió dolláros tőkebevonással zárt a magyar startup

Hírek

A SEON digitális „lábnyom” megoldása valós időben, a szolgáltatók és végfelhasználók számára képes nagyszámú online interakcióból észrevétlenül kiszűrni a visszaéléseket.

 

A cég megoldását már több világcég, köztük a KLM, az Air France, a Revolut, a NuBank és a Patreon is használja. Alapítása óta a SEON több, mint 5000 ügyfél 1 milliárd tranzakcióját vizsgálta át, 50 millió eurónyi potenciális kárt megelőzve ezzel.

A cég tavaly valamennyi fontos régióban és szakmai területen kiemelkedő eredményeket produkált, ami a 40 éves befektetési múltra visszatekintő IVP mellett számos szakmai angyalt és a korábbi körök befektetőit is arra ösztönözte, hogy támogassák a SEON-t további fejlődési terveinek megvalósításában – írják.

A főleg érettebb fázisú befektetéseiről ismert IVP az amerikai piac egyik meghatározó szereplője, befektetőként olyan cégekkel dolgoztak együtt, mint a Twitter, a Snapchat, a Dropbox vagy a Netflix. A SEON több tech cég jelenlegi vagy korábbi vezetőjének figyelmét is felkeltette: többek között a Supercell és a UiPath vezérigazgatói, a Wise technológiai igazgatója, valamint a Slack termékigazgatója is csatlakozott az angyal befektetők köréhez. Nem csak újonnan csatlakozók, de a korábbi lead befektető, a Spotify és a Bolt befektetőjeként ismertté vált Creandum, valamint a SEON-t az alapítás óta elkísérő budapesti PortfoLion Capital Partners is részt vesz a jelenlegi körben.

„A SEON és a mostani Series B kör remek példa a teljes régiós ökoszisztéma számára, hiszen nem csak Tamás és Bence víziója, de az eddig elért eredményei és a befektetőkkel végzett hatékony, hosszútávú együttműködés sem gyakori Európa ezen részén. Reméljük még sokáig tudjuk támogatni az alapítókat céljaik megvalósításában” – mondta el Molnár András, a PortfoLion vezérigazgatója.

„Az ügyfeleinktől folyamatosan kapunk visszaigazolást, hogy azonnali eredményeket biztosító, könnyen elérhető és rugalmas megoldásunkkal mindenki számára elérhetővé tesszük a csalásmegelőzési termékek piacát. Az egész működésünk termékvezérelt, ezért kiemelten fontos, hogy olyan befektetőkkel dolgozhatunk együtt, akik értik a szolgáltatást és segítenek minket abban, hogy globális szinten is piacformáló vállalkozássá fejlődjünk” – emelte ki Kádár Tamás, a SEON társalapítója és ügyvezetője.

A mostani, 94 millió dolláros finanszírozást a SEON a tervek szerint észak-amerikai jelenlétének további erősítésére, latin-amerikai, a kelet-ázsiai és csendes-óceáni térségekben való terjeszkedési tervek támogatására fordítja. „A terjeszkedési tervek mellett a Series B kör lehetőséget biztosít nekünk, hogy a legjobb nemzetközi szakembereket vonjuk be a SEON küldetésébe és folytassuk a globális márkaismertség felépítését” – tette hozzá Jendruszák Bence, a cég társalapítója és operatív igazgatója.

 

SOCIAL MEDIA