74.000 középiskolás ballagása marad el a hétvégén

Hírek Kiemelt

Most hétvégén, az írásbeli érettségiket megelőző napokban ballagnának el a diákok. A 10 millió Fa Alapítvány elhatározta, hogy sajátos módon, több tízezer gyümölcsfa elültetésével állít élő emléket a 74.000 középiskolás legfontosabb diákéveinek. A megvalósításhoz támogatókat, csatlakozókat keresnek.

 

A középiskolák hagyományosan most, a központi írásbeli érettségi vizsgákat megelőző hétvégén tartanák a ballagásokat. A járványhelyzet miatt azonban idén a végzősöknek erről a mérföldkőnek számító életeseményről is le kell mondaniuk. Az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal adatai szerint országosan 74.000 végzős középiskolai diák hagyományos ballagása marad el 2021 májusában.

A 10 millió Fa Alapítvány elhatározta, hogy az idén elmaradó középiskolai ballagások helyett a saját eszközével, több ezer gyümölcsfa elültetésével zárja le az érettségizők diákéveit. A középiskolai ballagókat szimbolizáló őshonos magyar gyümölcsfacsemeték szerte az országban eresztenek gyökeret, hoznak majd gyümölcsöt, együtt fejlődnek és érnek a 2021-es évfolyammal.

A megvalósításhoz a lakosság támogatását kérik. Az akció „Csokor helyett gyümölcsfát” néven fut, az érdeklődők az alapítvány weboldalán, Facebook oldalán is tájékozódhatnak a támogatás, csatlakozás lehetőségeiről.


 

 

Hol lesznek elültetve ezek a fák?

A fákat a 10 millió Fa legapróbb falvakra is kiterjedő önkéntes hálózata ülteti el szerte az országban, az életben maradásukhoz alkalmas területekre. Főként magánkertekbe, de ahol van erre lehetőség, ott közterületekre is kerülnek. Az alapítvány a ballagó középiskolai diákoknak, iskoláknak lehetőséget biztosít, hogy ha saját ültetést szeretnének szervezni, akár az iskola udvarára, környékére, megtehessék. Ehhez a kampány weboldalán biztosítanak kapcsolatfelvételi lehetőséget.

 

Honnan lehet majd tudni, hogy a most ültetett fák a 2021-es ballagók fái?
A kampány gyümölcsfái különleges fák, a Tündérkert nevű, őshonos magyar gyümölcsfa-fajtákat mentő kert csemetéi. Ezáltal az kezdeményezés egy biodiverzitás megőrzési akció is egyben. A kettős cél szolgálatában fog elkészülni az a gyümölcsfa-térkép a nyár folyamán, amely az idei ültetésű gyümölcsfák pontos helyét dokumentálja.

Erre a térképre külön jelöléssel kerülnek majd fel a később látogatható, azaz közterületre került fák és a kampány weboldalán igényelt “osztályfák” is.

 

Hogy lehet csatlakozni a kezdeményezéshez?
Elsősorban anyagi támogatással a “Csokor helyett gyümölcsfát” kezdeményezés weboldalán. Továbbá az ültetéseken való részvétellel, amelyek időpontjai, kapcsolattartói szintén az akció weboldalán, az eseménynaptárban találhatók.

A Föld valaha regisztrált legmelegebb júliusában, 2019-ben alakult 10 millió Fa közösség mára 160 településen van jelen. Céljuk, hogy legalább annyi fát ültessenek el Magyarországon és más országokban, ahányan hazánkban élünk. A klímaváltozással kapcsolatos legfrissebb tudományos eredmények is azt igazolják, hogy faültetéssel lehet leggyorsabban reagálni a kialakult helyzetre. A Föld globális felmelegedése egyértelműen összefüggésbe hozható a járványok terjedésével is. Eddig több mint 100 ezer fát ültettek. A szervezetnek jelenleg több tízezer önkéntese és 50-60 ezer követője van.

 

SOCIAL MEDIA