50 atya meséli el Nagyböjt idején, miért lett pap

Hírek Kiemelt

Motoros pap, vadászó atya, tollabdázó érsek – Nagyböjt előtt indította útjára a magyar görögkatolikus egyház a Papi kihívást, amelyben a Facebookon népszerű formátumban egymást hívják ki, hogy elmondják, miért választották hivatásukat és meséljenek hobbijukról is.

 

Kocsis Fülöp atya gyermekkorában a Kék-túrát járta, amikor egy plébános fogadta be őket, reggel pedig kakaóval kínálta a gyerekeket. A későbbi érsek-metropolitának ez új volt, mert náluk csak ünnepeken járt a kakaó, ezért rögvest elhatározta, hogy papi pályára lép. Ezzel a kedves gyermekkori emlékkel indítja Fülöp atya a Papi kihívást – emellett pedig felvillantja toll-labdázási tudását is: a toll-labdát dunaújvárosi iskolájuk diákjaitól kapta.

Varga Csaba atya Baktakéken, egy hátrányos helyzetű kelet-magyarországi településen lakik, két háznyira a helyi cigányteleptől. Számára a papságban az  az izgalmas kihívás, hogy sokszor reménytelenséget sejtető vidéken olyan emberekben kell meglátni a lehetőséget,  akikről már mindenki lemondott. “Józsika hiába volt már negyedikes, nagyon akadozva olvasott, mègis szerepelni akart a Betlehemes játékban.Többen is mondták, hogy hiába akarom bevonni, úgyse tudja megtanulni. Kiültem vele az aulába, bíztam benne. Villámgyorsan megtanulta fejből a szöveget és derekasan elmondta élesben is, kábé 15 percünkbe került” – mesél Csaba atya.

Gulybán Gergely

Szabó Tamás, a nyíregyházi egyházmegye helynöke egy nagy csavart tett videójába: elmeséli, hogy tizenkettedikes korában marketingmenedzseri állást ajánlottak neki a világ legnagyobb multicégénél – majd a kamera megáll, és újraindul a sztori. A zene litugikus, az atya szertartáshoz készülődik és elmondja: ki ne akarna egy olyan jól felépített brandnél dolgozni, amellyel szívből tud azonosulni.

Szocska A. Ábel püspök atya gyerekkorában a görögkatolikusság üldözött volt Kárpátalján, ám a hit mégis átszőtte mindennapjaikat. “Természetes volt, hogy imádsággal kezdtük és imádsággal fejeztük be a napot” – mondja videójában, ahol arról is beszél, hogyan érlelődött meg benne a szerzetesség gondolata.

Kocsis Tamás atya orvosnak készült, mert az orvosi pálya elismert és tiszteletreméltó, míg rájött, hogy papnak lenni is ugyanolyan vagány és elismert lehet – ráadául az ember még házasodhat is és gyermekei lehetnek.

Szeretem a fizikát, az autókat, a technikai dolgokat, az informatikát és szeretem érteni az összefüggéseket. Szívesen viszem be a digitális valóságba is az imádságok szövegét” – kezdi saját történetét Gulybán Gergely atya, aki versenyautós képekkel is illusztrálja hobbiját.

A Kihíváshoz máris ötven atya kapcsolódott, és többek közt a Magyar Görögkatolikusok oldalon lehet követni őket.

SOCIAL MEDIA