44 tehetséges fiatal a Portfolio Night Budapest-en

Karrier

12 kreatívigazgató várta az ifjú designereket, art directorokat és szövegírókat szakmai tanácsokkal, munkalehetőségekkel.

„Nagyon örülünk neki, hogy ennyi fiatalt megmozgatott a Portfolio Night, egyre erősebb érdeklődést látunk. Az is remek, hogy sokféle területről érkeztek a jelentkezők, a reklámszakmától távol álló szakmákból is. Sok tehetséges pályakezdővel találkoztunk és nagyon klassz volt a hangulat” – mondta Jedlicska Márton, a Kreatív Utánpótlás (KrU) programvezetője a PN2014-ről.

A nemzetközi portfolió-szemlét világszerte 12. , itthon 4. alkalommal szervezte meg a szakma, most 25 ország részvételével. A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson munkáik megmutatására azoknak a fiatal kreatívoknak, akik a reklámszakmában szeretnének elhelyezkedni.

A találkozón 44 kreatív jelölt prezentálhatta portfolióját 12 hazai ügynökség kreatívigazgatójának. A jelentkezők negyedórás rapid randik keretében, egyenként három kreatívigazgatóval találkozhattak, akikkel átbeszélhették ötleteiket, munkáikat és terveiket.

A New York-i Portfolio Night All Stars tréningen Keszthelyi Nóra képviselheti Magyarországot, ahol a többi ország delegált fiataljaival egy 25 fős tréningen képezheti magát. A résztvevők a Ford éles briefjén mutathatják meg, mit tudnak. Tavaly Budapestet Kolozsvári Zoli képviselte, a kint történtekről az élménybeszámoló innen érhető el.

A győztes

Az itthoni PN-ot a MAKSZ-on belül működő KrU program, a kirowski Isobar és az Umbrella szervezte meg a Magyar Telekom támogatásával. Emellett a Portfolio Night Budapestet a résztvevő kreatív ügynökségek is támogatták, így a rendezvény igazi csapatmunka révén valósulhatott meg. Az idei kommunikációt ugyanúgy, mint az előző években a kirowski Isobar és az Umbrella készítette.

A nemzetközi esemény az ADC égisze alatt valósult meg, a Shutterstock főtámogatásával, illetve a Twitter és a Squarespace közreműködésével.

SOCIAL MEDIA