25 éves a Story magazin

Hírek

Ebből az alkalomból egy egész éven át tartó marketing kampány indul, amelynek tartalmai nemcsak a márka print-kiadványaiban, de a story.hu-n is nyomon követhető lesz. Az eseménysorozat első lépéseként már kikerült az újságárus standokra a magazin ünnepi különszáma, amelyhez kreatív címlapfotózás társult.

 

„Korda Györgyöt, Balázs Klárit, Liptai Claudiát, Tillát, Varga Izabellát, Novodomszky Évát és Vastag Csabát arra kértük, hogy találkozzanak évekkel ezelőtti önmagukkal és velünk együtt elevenítsék fel a múlt legkedvesebb emlékeit. A Story magazin, 1998-ban, egy évvel a kereskedelmi televízió csatornák megjelenése után indult. A sajátságos, magyar „sztáros újságírás” együtt fejlődött az RTL és TV2 meghatározó arcainak karrierjével. Több olyan kollégánk is dolgozik a szerkesztőségben, akik a kezdetektől jelen vannak a magazin készítésében. Ők azok, akikre a hírességek sok esetben barátként tekintenek, így átaluk a Story meghívást kap az esküvőjükre, itt jelennek meg az első baba fotók, és akkor is ezt a médiumot választják, ha azt szeretnék, hogy bejelentésük a teljes magyar médiát elérje” – mondta Takács Gabriella, főszerkesztő.

„Piackutatási visszajelzésekből tudjuk, hogy olvasóink a Story márkát a leghitelesebb sztármagazinnak tartják. Az a célunk, hogy a szórakoztató tartalmat továbbra is hitelesen tudjuk közvetíteni az olvasóinknak. A Story 25. születésnapi évében a heti olvasnivalót egyre jobban színesítjük napi friss online hírekkel, exkluzív videókkal, új tematikus különszámokkal” – tette hozzá Lipták Tímea, üzletág-igazgató.

 

SOCIAL MEDIA