Jön a 4. Regional Startup and Innovation Day

Erős jövőképpel, magabiztos digitális tudással rendelkeznek a hazai fiatalok, a legtöbben saját vállalkozásban vagy cégvezetőként dolgoznának – derült ki a Hiventures reprezentatív felméréséből. A legtöbben szívesen dolgoznának startupban, a fiatalok fele szívesen indítana is ilyen céget, ehhez azonban bátorság, kreativitás és kitartás kell. A vállalkozó kedvű fiataloknak november 12-én a Hiventures szervezésében megrendezésére kerülő 4.  […]

Tovább olvasom

Házassági leckék középhaladóknak: egy hét múlva ősbemutató

Október 30-án újabb hazai ősbemutatóval várja a közönséget a budapesti Centrál Színház. Az immár évek óta nagy sikerrel játszott Házassági leckék középhaladóknak „folytatásában” Florian Zeller francia író újragondolta az eredeti előadás alaphelyzetét és egy frenetikus este erejéig újra összehozta ugyanazt a négy szereplőt. Így Puskás Tamás rendezésében a nézők  ismét együtt láthatják a színpadon Stohl […]

Tovább olvasom

A nappaliból az MTV EMA vörös szőnyegére? Nem lehetetlen!

Alig néhány hét van hátra az év egyik legnagyobb zenei eseményéig, az MTV EMA-ig, melynek virtuális vörös szőnyegére bárki felléphet, aki részt vesz a zenecsatorna játékán, és a kiválasztottak közé kerül.     A MTV Europe Music Awards idén rendhagyó eseménynek ígérkezik a hazai rajongók számára, hiszen 2020-ban Magyarország is a gála hivatalos partnere! Ennek […]

Tovább olvasom

Starbucks: egyre többen választják a házhozszállítást

A 2020-as év bebizonyította, hogy egyedül a változás állandó, és a kiszámíthatatlan környezetben kizárólag azok a szervezetek képesek a fejlődésre, amelyek észreveszik a benne rejlő lehetőségeket, és képesek alkalmazkodni az új kihívásokhoz. A Starbucks a váratlan és szokatlan helyzetre gyorsan reagált, így a kávézólánc 29 hazai üzletéből már van lehetőség az érintésmentes házhozszállításra a Netpincér […]

Tovább olvasom

Az Accenture az évtized legnagyobb márkaátalakítását hajtja végre a változás jegyében

Az Accenture az évtized legnagyobb márkaátalakítása jegyében dinamikus márkakampányt indított el, és új vállalati célkitűzéseket határozott meg, amelyek nagyobb érték megteremtésére ösztönzik a vállalatot. Az Accenture Interactive részeként működő Droga5 kreatív ügynökség által kidolgozott, „Let there be change!” szlogennel indított márkakampány középpontjában a változásban rejlő erő és szépség áll, de rávilágít az Accenture szakértelmének mélységére […]

Tovább olvasom

ORFK-OBB: „Látni és látszani 2020” kampány októbertől december elejéig

Az ORFK-OBB idén október 19. és december 6. között rendezi meg „Látni és látszani 2020” kampányát, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra. Ebben az időszakban a járművezetők felelőssége járművük felkészítése a megváltozott út- és fényviszonyokra. Az őszi-téli átállással kapcsolatos felkészülés időszerű, melynek keretében fontos a futómű, az akkumulátor, a világítás […]

Tovább olvasom

Kiberbűnözés: a magyar iskolák is célkeresztben vannak  

A magyar iskolák sincsenek biztonságban a digitális bűnözők akcióival szemben. A rosszindulatú támadások száma az oktatási intézmények esetében is roppant magas, a terhelés pedig a digitális oktatás alatt csak növekedett – hívja fel a figyelmet a Panda Security, az iskolák védelmét biztosító végpontokon regisztrált események alapján. Éppen ezért minden hálózaton kritikus fontosságú a megfelelő védelem […]

Tovább olvasom

RTL KLub: indul A Konyhafőnök VIP – ki a legpengébb sztár?

November 9-én indul A Konyhafőnök VIP, ahol hazai sztárok mérik össze konyhai tudásukat az RTL Klub gasztro realityjének legújabb évadában!   A Michelin-csillagos séfek, Rácz Jenő és Sárközi Ákos megelégelték Fördős Zé válogatott szívatásait, mint például, amikor bokszkesztyűben vagy éppen megkötözött kézzel kellett főzniük, vagy bekötött szemmel alapanyagot válogatniuk a piactéren. Eljött a revans ideje! […]

Tovább olvasom

K&H: hogyan hozhat össze 24 millió forintot egy huszonéves nő?  És 26 milliót egy harmincas férfi?   

Több mint 24 millió forintot tud felhalmozni egy huszonéves nő a nyugdíjba vonulásáig, ha a nettó átlagfizetésének körülbelül 10 százalékát havonta félreteszi. Egy tíz évvel idősebb férfi pedig 26 millió forintra tehet szert – derül ki a K&H Biztosító összeállításából. A társaság tapasztalatai szerint az öngondoskodás és a nyugdíjas évekre történő takarékoskodás egyre inkább a […]

Tovább olvasom

A világ legbefolyásosabb marketingkommunikációs networkje partnerségre lép az új globális szakmai platformmal

Dagmara Szulce, az International Advertising Association (IAA, Reklám Világszövetség) globális ügyvezetője és Incze Kinga, a Mediaspace.global alapító-ügyvezetője egy Zoom-hívásban kötött stratégiai partnerséget 2020 szeptember 16-án. Az együttműködés az IAA globális virtuális konferenciájával indul: a Creativity4Better 2020 október 27-28-án zajlik. Az International Advertising Association (IAA) a világ legbefolyásosabb marketingkommunikációs szakmai szervezete 53 országban van jelen reklámpiaci, […]

Tovább olvasom