Ezek lesznek a sztárszakmák 2021-ben: továbbra is hasítani fog az IT terület!

Óvatos becslések szerint is mintegy 22 ezer informatikus hiányzott a magyar munkaerőpiacról 2019-ben, és ezt a szektort még a koronavírus-járvány sem tudta visszavetni. Éppen ellenkezőleg, a világválság számos területen nyitott új lehetőségeket az IT-sok számára, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a jövő kihívásait csak a technológia segítségével lesz képes legyőzni az emberiség.   A digitális gazdaság […]

Tovább olvasom

Közös sztorikkal köszöntik szülinapján Bödőcs Tibort a kollégái

Idén családi körben, a járványügyi szabályokat betartva tervezi megtartani december 11-i születésnapját Bödőcs Tibor. A humorista a jeles esemény kapcsán elárulta, milyen volt az eddigi legemlékezetesebb ünneplése, de kiderül az is, melyik kolléganője rajongott titkon a vászonnadrágba bújtatott sármőrért, mit tanácsolt Kiss Ádámnak a kocsi hátsó ülésén és kivel élt át majdnem katasztrofális kimenetelű balesetet. […]

Tovább olvasom

Rövidesen már kamatozik is a magyar fintech digitális aranya

Idén áprilisban hozta létre és vitte tőzsdére az arany digitális változatát egy magyar fintech, az év innovatív terméke díjjal kitüntetett BlockBen. A 100 százalékos aranyletéttel rendelkező digitális eszköz, a BlockNoteX egy újabb innovációnak köszönhetően december első felétől már kamatozik is: egy tőzsdei partneren keresztül 1-6 hónapra leköthető. Az ügyfelek a letelt idő után kamatot kapnak. […]

Tovább olvasom

ValóVilág10 powered by Big Brother: VV Daninál alaposan kiverték a biztosítékot a Kihíváson történtek

A villalakók megtudták, hány Insta-követőjük van, Gábor a Kihívás előtt beszélőre hívta lehetséges Párbaj-ellenfeleit, Dani pedig a szerdai élő adás után teljesen kiakadt Gáborra. Most végre láthatjuk, hogy mi is történt ezután.   VV Daninál kiverte a biztosítékot, ami a Kihíváson történt Gábor a Kihíváson kiállította Moh-t és Bálintot, majdnem Moh-ra rakta a kendőt, aztán […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök VIP: Horváth Sisa az első döntős

Megnyílt Fördős Zé új étterme, a “L’Amour” bisztró! A megnyitóra olyan romantikus környezetre vágyó, ismert szerelmespárok érkeztek vendégségbe, akik nem csak kóstoltak, de döntöttek is a versenyzők sorsáról!   A szerencsére bízta a zsűri, hogy az előre összeállított, három fogásos menüsorból – amit külön az étterem megnyitójára szántak – a csapatok melyiket készítsék el. A […]

Tovább olvasom

Az autisták elfogadásáért kampányol Palvin Barbara

A világhírű magyar divatmodell, Palvin Barbara is csatlakozott az Együtt az Autistákért Alapítvány munkájához, és kiemelt támogatóként segíti az autizmus spektrumzavarban érintetteket a jövőben.   Palvin Barbara már számos alkalommal bizonyította, mennyire fontos számára, hogy nemes ügyek mellett álljon ki, és rászorulókat, hátrányos helyzetű embereket támogasson. A modell most az Együtt az Autistákért Alapítvány munkájához […]

Tovább olvasom

A Central Médiacsoport operatív vezérigazgató-helyettese lesz Vági Róbert

2021 elejétől Varga Zoltán tulajdonos-vezérigazgató a kiadó hosszú távú fejlesztésére, stratégiai megújítására koncentrál annak érdekében, hogy a Central Médiacsoport értékeihez hűen tudjon működni a változó gazdasági, társadalmi körülmények között is. A piac változásai azonos időben kívánnak meg hangsúlyosabb stratégiai befektetői munkát a tulajdonos részéről, és fokozottabb operatív válaszképességet a szervezettől a mindennapi munkában. Ezen kihívásokra […]

Tovább olvasom

Okos szerencsejáték a bezártság ellen

Mindenki máshogy próbálja átvészelni az országos bezártság okozta ingerszegényebb környezetet. Vannak, akik az olvasás vagy a filmek irányába mozdultak és pótolják több éves lemaradásaikat, mások új élmények felé nyitnak. Az adatok alapján jelentős számban próbálták ki új játékosok az online kaszinózás viszonylag új lehetőségeit, mely kellő ismeretanyaggal és biztonsági funkcióival kiemelt szórakozást nyújthat a játékosabb […]

Tovább olvasom

Rengeteg humorral érkezik a Doktor Balaton

Hamarosan kiderül, mi folyik Meggyesen, és a Doktor Balaton című sorozatban garantáltan vicces pillanatokból sem lesz hiány. A TV2 legújabb napi szériájában a szórakoztatásról többek között olyan kiváló színészek gondoskodnak majd, mint Bodrogi Gyula, Voith Ági, Mészáros András, Gula Péter, Hirtling István, Pálfi Kata és Sárközi-Nagy Ilona. A dramedy egyik központi figurája a Duska bácsi […]

Tovább olvasom

ValóVilág10 powered by Big Brother: VV Gábor úgy érzi, meseszerűen indult a kapcsolata kihívottjával

Megtörtént a Kihívás, VV Gábor rátette a kék kendőt VV Bálintra, így szombat este egyikőjüknek végleg el kell hagynia a Villát. A döntés mint mindig, a nézők kezében van, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a ValóVilág10 powered by Big Brother első Párbajára, 96.306 szavazat érkezett! Érdemes tehát voksolni az RTL24 applikáción keresztül, hiszen a […]

Tovább olvasom