11,2 millió forint gyűlt össze a lánygyermekeknek az idei UNICEF Pop-Up Store-on

Hírek Kiemelt

Hatalmas sikerrel zárult az UNICEF Magyarország jótékonysági gardróbvására, amelyhez idén 65 hazai márka csatlakozott: a közel ezer vásárlónak köszönhetően, a vírushelyzet ellenére, a tavalyi bevételt közel megduplázva 11 201 230 forint gyűlt össze, amelyet teljes mértékben az UNICEF lánygyermekeket segítő programjaira fordítanak. Az adományhoz az E.ON Hungária Csoport is hozzájárult: az energetikai vállalat 1 millió forintért vásárolta fel a Pop-Up Store-ban megmaradt ruhákat, amelyeket az UNICEF Magyarország Kilátó Programja és az Ökumenikus Segélyszervezet segítségével juttat el a rászorulókhoz. A H&M exkluzív belvárosi bemutatótermében megtartott vásáron a háziasszonyok, Blaskó Nikolett és Mihalik Enikő felkérésére a magyar tervezők mellett, az üzleti élet kiemelt szereplői is megjelentek, akik a fenntartható divat jegyében maguk is számos felajánlott ruhadarabbal járultak hozzá az ügyhöz.

A népszerű gardróbvásárt második alkalommal rendezték meg és idén is hatalmas sikert hozott. Összesen bruttó 11 201 230 forint gyűlt össze, ami a tavalyi 6,7 millió forintos bevétel közel kétszerese. A háromnapos Pop-Up Store-on – melynek háziasszonyai Mihalik Enikő, világhírű topmodell, valamint Blaskó Nikolett, a hazai reklámszakma kiemelkedő alakja, az ACG Reklámügynökség ügyvezetője és az UNICEF kurátora voltak – idén a vadonatúj és alig használt női ruhák, kiegészítők mellett férfi és gyerek modellek is várták a vásárlókat. A rendkívül elérhető áron beszerezhető termékek között rengeteg hazai tervezői darab is várta az érdeklődőket, hiszen 65 hazai designer csatlakozott a jótékonysági akcióhoz.

Az idei év a széles kínálat és a hazai tervezők kiemelt részvétele mellett más meglepetést is tartogatott: a jótékonysági vásárt egy különleges aukció előzte meg, ahol 23 egyedi luxus darabra lehetett licitálni. Az online árverésből 1 679 000 forint gyűlt össze, amelyből a gardróbvásár bevételével együtt az UNICEF lánygyermekeket segítő programjait támogatják a szervezők.

A világhírű szupermodell, Mihalik Enikő idén második alkalommal volt háziasszonya a vasárnap lezárult jótékonysági akciónak. „Nagyon jó volt látni, hogy az akció megmozgatta az embereket, és a tavalyihoz képest hatványozottan több felajánlás érkezett, de arról álmodni sem mertem volna, hogy ekkora összeg gyűlik össze. Az UNICEF a teljes bevételt azon programjaira fordítja majd, melyekkel tovább harcolhat például a gyerekházasság intézményének felszámolása és a női írástudatlanság ellen, valamint támogathatja a fiatal nőket abban, hogy kibontakoztathassák tehetségüket.

A 3 nap alatt a vásárlók a legszigorúbb higiéniai előírások betartása mellett, rögzített idősávokban vásárolhattak a H&M bemutatótermében. A nyitónapon az üzleti élet számos kiemelt szereplője megjelent, akik a környezetvédelem és a fenntarthatóság jegyében, nemcsak számos saját ruhát és kiegészítőt ajánlottak fel, de a helyszínen maguk is vásároltak az alig használt darabokból, hogy felhívják a figyelmet a tudatos vásárlás jelentőségére.

„Felelős vezetőként és a hazai divatipar elkötelezett támogatójaként nagyon jó volt látni ezt a páratlan összefogást a vásárlók, a hazai tervezők és az üzleti élet szereplői közt ezért a nemes ügyért. A koncepció kialakításakor fontos volt, hogy a jótékonyság mellett a fenntarthatóság és a tudatos vásárlás is hangsúlyt kapjon az eseményen. Bízom benne, hogy a nagy sikerre való tekintettel még több ilyen kezdeményezéssel találkozhatunk majd a jövőben” – mondta Blaskó Nikolett, az ACG Reklámügynökség ügyvezető-alapítója és a Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) elnöke, aki kurátorként segíti az UNICEF Magyarország munkáját.

Hogy minden ruha gazdára találjon, a gardróbvásár végén megmaradt darabokért az E.ON Hungária Csoport 1 millió forintot ajánlott fel. A fenntarthatóságot aktívan támogató energetikai vállalat az UNICEF Magyarország Kilátó Programja és az Ökumenikus Segélyszervezet segítségével juttatja el a ruhaadományt a rászorulókhoz.

A fenntarthatóság az E.ON számára olyan érték, mely minden egyes cselekedetünket inspirálja. Vállalatunk és munkatársaink számára a társadalmi szerepvállalás azokról a lépésekről szól, amelyeket vállalatként és egyénként egyaránt felelősen, a környezetünkért és a társadalomért teszünk. Éppen ezért külön öröm számunkra, hogy felajánlásunkkal nemcsak a fenntartható divat fontosságára hívjuk fel a figyelmet, de hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik életét is jobbá tudjuk tenni” – nyilatkozta Károlyi Zsuzsanna, az E.ON Hungária marketing és kommunikációs vezetője.

 „Köszönjük Blaskó Nikolettnek és Mihalik Enikőnek a fáradhatatlan munkájukat, a felajánlóknak az önzetlen segítséget, a vásárlóknak pedig azt, hogy hozzájárultak ehhez a fantasztikus eredményhez. A divat arról szól, hogy színt és örömöt csempésszen a mindennapjainkba. Akik részt vállaltak ebben a kezdeményezésben, sokat tettek azért, hogy színt és szépséget vihessünk fiatal lányok életébe. Hiszem, hogy a Pop-Up Store-ban mindenki jól járt, a vásárlók remek darabokat találhattak, a világ pedig ismét egy kicsit jobb hely lett. Az UNICEF-nél a vásáron összegyűlt összeggel folytatjuk azt a megkezdett munkát, amelynek eredményeként 25 millió gyerekházasságot sikerült már megakadályozni az elmúlt években és 43%-kal csökkent az írástudatlan fiatal nők száma” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

SOCIAL MEDIA