Új marketing & trade marketing igazgatót igazolt a Reckitt Benckiser

Új marketing & trade marketing igazgatót igazolt a Reckitt Benckiser
A magyar iroda, illetve a közép- és kelet-európai régió új marketingvezetője Esteban Davalos, aki 2005 óta dolgozik a cégnél.

Esteban Davalos, aki Ecuadorból származik, RB-s pályafutását 2005-ben Assistant Brand Manager-ként kezdte a Vanish-nél New Jersey-ben. Az elmúlt 12 évben több részlegen is dolgozott 5 különböző országban, többek között az Egyesült Királyságban és Spanyolországban is. Karrierje több márkán, így például a Woolite-on és a Finish-en keresztül egészen a globális Rovarirtó részlegen (Repellent & Insect Protection) át ívelt.

„Minden múltbeli élmény szakmailag, és személyesen is meghatározó volt számomra, de amire a legbüszkébb vagyok, az az, hogy egy olyan cégnek dolgozhatok, amely mindenekelőtt a fogyasztót helyezi újításainak előterébe. Az RB határozott célja, hogy innovatív megoldásokkal segítsen az embereknek egészségesebb, boldogabb életet élni. Már az első látogatásom után nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország rengeteget tud nyújtani, így már alig várom, hogy a családommal együtt felfedezhessük az ország kincseit!” – mondta Esteban Davalos.

Új csapatával egyik legnagyobb célkitűzésük az Y-generációs fogyasztók elérése. A következő 6-12 hónapban különböző digitális csatornákon keresztül olyan termékeket, kezdeményezéseket terveznek kínálni nekik, amik az ezredfordulósok által piaci résnek tartott területekre reflektálnak.


Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!