Zöld versenyt hirdet a Schneider Electric

Hírek Kiemelt

A Schneider Electric bejelentette, hogy tovább erősíti a „Partnering for Sustainability Initiative” elnevezésű kezdeményezését. Az új program célja, hogy a vállalat partnerei jobban megértsék és ezáltal eredményesebben teljesíthessék ügyfeleik kéréseit. Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető cég ügyfelei a múlt évben 84 millió tonnával csökkentették szén-dioxid-kibocsátásukat a társaság által fejlesztett, felhőalapú IoT platform alkalmazásával.

 

A „Partnering for Sustainability Initiative” kezdeményezés átfogó oktatást és képzést, egyszerűsített termékportfóliót, nyitott és együttműködő támogatási ökoszisztémát, valamint digitális tudást és szakértelmet kínál a Schneider Electric partnerei számára.

A Schneider Electric meghirdette továbbá a Partnering for Sustainability Program első kezdeményezését, a Sustainability Impact Awards-ot. A pályázatra július elsejétől jelentkezhetnek a vállalat partnerei, a pályázatokat november 25-ig várják, az elismeréseket pedig jövő januárban adják át. A felhívás célja, hogy díjazzák azokat a partnereket, akik élenjárnak a fenntarthatósági törekvések megvalósításában.

A pályázatokat két fő kategóriában adhatják le a jelentkezők, a saját működésük karbonmentesítésében élen járó partnerek a „Sustainability: Impact for my company”, míg a CO2-kibocsátásuk csökkentésében az ügyfeleiket is támogató partnereket a „Sustainability and Efficiency: Impact for customers” kategóriában díjazzák majd.

A Schneider Electric dekarbonizációs céljai elérése érdekében energiahatékony és fenntartható működést támogató megoldásokat és szolgáltatásokat alkalmaz, valamint támogatja ügyfeleit, partnereit, illetve beszállítóit a saját kibocsátás-csökkentési terveik elérésében. A Schneider Electric ügyfelei a múlt évben 84 millió tonnával csökkentették szén-dioxid-kibocsátásukat a társaság által fejlesztett, felhőalapú IoT platform, az EcoStruxure alkalmazásával. A 2018 óta „megspórolt” CO2 kibocsátás pedig már eléri a 347 millió tonnát.

 

SOCIAL MEDIA