Visszatérhet a fokozatos gyengülő trend a forint piacán

Hírek Kiemelt

Ezért inkább érdemes a devizabefektetések irányába nyitni a megtakarítóknak – közölte a K&H, befektetési szakembereinek előrejelzése alapján. A mostani kilátások szerint a hosszú lejáratú kötvényeket is érdemes számításba venni, ahogyan a fenntarthatósági előnyök miatt a felelős befektetéseket is.

 

Jelentősen változott a helyzet a befektetési piacokon, így a megtakarítóknak is érdemes új szempontokat mérlegelniük. „Az elmúlt egy év egyik legfontosabb folyamata a magyar gazdaságban az infláció fokozatos lassulása volt” – mondta Bánhalmi Gábor, a K&H Alapkezelő vezető stratégája a pénzintézet befektetési klubjának legutóbbi rendezvényén. A pénzromlás üteme az év elején a 26 százalék körüli szintről indult, majd 2023 őszére közel 12 százalékra csökkent.

Ez a csökkenés többek között annak köszönhető, hogy az MNB 18 százalékra emelte az irányadó kamatot, ami világszinten is magasnak számított. Mivel ennek jelentős költségei is vannak és az inflációs folyamatok is kedvezően alakultak, elindult a kamatcsökkentés: az idei év októberére már 12,25 százalékra csökkent a kamatszint. A szakember azonban arra számít, hogy a következő hónapoktól óvatosabbá válik a jegybank és lassít a kamatcsökkentés mértékén.

 

Folytatódhat a forint strukturális leértékelődése

„A forint piacán azt láthatjuk, hogy két erő dolgozik egymás ellen” – véli a K&H befektetési stratégája. „Egyrészt az alapkamat még mindig magas, ezért a külföldi befektetőknek megéri forintot tartani. Ez segített a magyar valutának a tavaly októberi nagyon gyenge szintről komolyan erősödni. Ugyanakkor csökken a kamatelőny.”

Azt is láttuk az elmúlt hónapokban, hogy a forint nagyon érzékeny a globális és a hazai hírekre, ezért hullámzó volt az árfolyam is. Ezt az ingadozást azonban el kell fogadniuk a forintbefektetőknek. A szakértő összességében a következő egy-két hónapban arra számít, hogy az euró jegyzése a 375-390-es sávban mozoghat.

Ezt követően folytatódhat a fokozatos, évi néhány százalékos forintgyengülés, ami az elmúlt években is látható volt. Ezért amikor erősebb szinteken van, a befektetők mérlegelhetik a devizakitettségük növelését. Ezzel összefüggésben szintén tanácsos a devizabefektetések felé fordulni, hiszen a folyamatos, strukturális leértékelődés a következő években is benne lehet a forint árfolyamában.

Bánhalmi Gábor szerint nagyon fontos azonban a kockázatok kezelése. Erre jó alternatívát nyújtanak az úgynevezett vegyes alapok. Emellett a kockázatkerülőbb befektetők számára elérhetőek olyan tőkevédett megoldások forintban, euróban és dollárban is, amelyekkel biztonságosabb formában részesülhetünk a részvénypiacok középtávú folyamataiból.

 

Hosszúlejáratú kötvények és befektetés a jövőbe

A kötvénypiaci változások eredményeként most olyan hozamszintek alakultak ki, hogy a devizabefektetések mellett érdemes a hosszúlejáratú kötvényekkel is megtakarítási célpontként számolni. Emellett évek óta egyre nagyobb figyelem kíséri a környezetvédelmi és társadalmi szempontokat is figyelembe vevő, felelős befektetéseket. Ezekkel szintén érdemes kalkulálni, mivel általuk a hozamok mellett a fenntarthatósági törekvések is támogathatóak.

 

Fotó: Ibrahim Boran/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA