A Virág Judit Galéria tulajdonosai szerint a vásárláshoz nem csak tudásra, de empátiára is szükség van. Azt, hogy mi várható tíz év múlva a műkincspiacon, nem tudják, hiszen az sok dologtól függ, például a nemzetközi trendektől, attól, hogy milyen kiállításokat szerveznek a világ meghatározó múzeumai. Ami biztos: a kiemelkedő kvalitással bíró műtárgyak tartják az árukat.
Virág Judit és Törő István vezette be a magyar aukciós piacra azt, hogy az árverések legyenek szórakoztató társadalmi események is, ahol komoly- vagy könnyűzene szól, ahol pezsgőt szolgálnak fel. Emlékezetes eset, amikor A baba látogatói című Munkácsy-képet Csajkovszkij B-moll zongoraversenyének kíséretében a zsinórpadlásról eresztették le egy fejlámpával az addigra teljesen elsötétített árverési terembe. „Egy aukció mindig érzelmileg súlyosan motivált dolog. Még nekünk is, akik ezeket az impulzusokat irányítani igyekszünk. Az említett képet óriási érdeklődés övezte. A romantikus énem mondatta velem, hogy keltsünk az árverés előtt némi drámai hatást” – mondja Törő István a Tóth Olivér által készített nagyinterjúban, amely az Art is Business magazin oldalán jelent meg. „Az emberek meglepődtek, amikor hirtelen sötét lett a teremben, sokan azt hitték, áramszünet van, majd egyszer csak megszólalt a zene, és húsz-harminc másodperc alatt leeresztettük a képet. Dermesztő csend honolt… Mostanában az angol Sotheby’s csinál hasonló attrakciókat. Nekünk ez volt az első és egyben az utolsó, részben azért, mert ezt a poént csak egyszer lehet elsütni, másrészt kaptunk néhány negatív visszajelzést is, hogy egy árverés nem színház. Sok újdonságot vezettünk be a magyar piacra. 1993-ban hónapokat töltöttem Amerikában, de a világban máshol is megnéztem, hogyan bonyolítják le az árveréseket. A munkatársaink egyenruhában és kesztyűben fogadták a vendégeket, akiknek valóban pezsgőt szolgáltunk fel. A tartalom mellett adtunk a külsőségekre is” – teszi hozzá Virág Judit.
Az aukciók segítségével nagyon jól lehet alakítani az értékrendet is, felhívni a figyelmet kevésbé ismert vagy teljesen eltűnt alkotók életművére, árnyalni a belső hangsúlyokat, ezáltal befolyásolni a piacot. De vajon előfordulhat-e olyan, hogy egy ma értéktelennek, eladhatatlannak gondolt mű idővel értékessé válik? Törő István szerint ilyen törekvése minden galériának van. „Ezzel együtt sokan gondolják azt, hogy az aukciósházak manipulálják a piacot. Elméletük szerint olyan művészeket is beemelhetünk a köztudatba, akikhez üzleti érdekünk fűződik, de valójában nem képviselnek igazi értéket. A valóságban ez elképzelhetetlen. Nyilvánvalóan a vezető galériáknak van piacbefolyásoló szerepe és ereje, de nem olyan mértékű, hogy egy kvalitás nélküli művész alkotásait piaci alapon értékesítse. Az más kérdés, ha arról beszélünk, hogy egy esetlegesen lappangó életmű egyszer csak előkerül, aminek következtében az alkotó munkásságát szükséges újra értelmeznünk. Gondoljunk csak Vaszkó Ödönre vagy gróf Batthyány Gyulára, akiket a szakma sokáig nem értékelt sokra, majd egy ponton az addig korszerűtlennek hitt alkotókról kiderült, hogy nagyon is korszerűek, ezért beépültek a magyar kánonba. Ugyanez a folyamat a nemzetközi színtéren lehetetlen. Ennek a klasszikus példája Csontváry Kosztka Tivadar, aki világszínvonalú festő, de azt a korszakot, amelyben alkotott, már megírták, benne azokkal a nevekkel, akik meghatározóak voltak. Ebbe Csontváry nem került be, mert nem ismerték, és ez már nem is fog megváltozni.”
A Magyar Nemzeti Bank 2014 januárjában indította el műkincsvásárlási programját, amely a műtárgypiac egyes szereplői szerint erősen torzítja a piacot azáltal, hogy a tárgyakat túlárazva veszik, továbbá jelenleg még bizonytalan értékkel bíró, kevéssé jelentős kortárs alkotóktól is vásárolnak. „Az MNB Értéktár programjának vásárlásai 2018 végén lezárultak. Ennek célja az volt, hogy egyrészt az elmúlt történelmi időkben külföldre vagy külföldi tulajdonba került, jelentős művészeti értéket képviselő műkincsek visszakerüljenek az országba, másrészt az itthoni gyűjteményekben lévő műkincsek megvásárlásával szerették volna megelőzni azok szétszóródását. Nagyon fontos alkotásokat, köztük könyveket, bútorokat és festményeket kutattak fel és mentettek meg. A kortárs gyűjtemény – amelynek felépítése az Értéktár program lezárása után indult – elsősorban az alkotók és galériásaik számára volt fontos, hiszen sokan közülük ennek köszönhetően tudják majd finanszírozni a következő évek fejlődését” – mondja Törő István, aki 2015-ben adta el az erdélyi érmegyűjteményét a Magyar Nemzeti Banknak. Mint az a beszélgetésből kiderül, a gyűjtemény a maga nemében világelső volt, 222 darabból állt, a legelső erdélyi fejedelemtől a legutolsóig gyakorlatilag minden jelentős darabot tartalmazott.
Az interjúban szó esik még a hazárdjátékról, a magyar festészet helyzetéről a világban, Virág Juditnak és Törő Istvánnak a műkereskedelemben töltött évtizedeiről, kezdve az első aukciójuk főművétől, az irreális áron vásárolt Rippl-Rónai-alkotástól a garázsvásárból előkerült Tihanyi Lajos-képen át a reklámszatyorban érkező Csontváry-festményig, valamint arról, mennyire tudnak függetlenek maradni a magyar piaci viszonyok között.
A nagyinterjú az alábbi linken elérhető.
Fotó: Törő István és Virág Judit (Valuska Gábor fotója)
