Vidács Gyulát választották a Magyar Franchise Szövetség elnökének

Karrier

A szakmai szervezet 2018. május 10-én tisztújító közgyűlést tartott

Vidács Gyulát, a Fornetti Kft. ügyvezető igazgatóját választották meg a Magyar Franchise Szövetség új elnökének a szakmai szervezet 2018. május 10-i tisztújító közgyűlésén. Az új elnökség egyik legfontosabb célkitűzése – a szakmai érdekképviselet mellett –, hogy erősítse a Szövetség nemzetközi szervezetekben betöltött szerepét.

A tisztújító eseményen alelnöknek választották Lavotha Ildikót, a High Care Cosmetics Kft.tulajdonos, ügyvezető igazgatóját, valamint Kiss Lászlót, a Diego Kft. franchise igazgatóját. Az elnökség további tagjai: Hahn Gábor, a Matrackuckó alapító tulajdonosa, Megyeri Gábor, a Bubbles mosoda hálózat alapítója, Szemler Tamás, a Duna House franchise igazgatója, valamint Wolfgang Wallisch, a BENU Magyarország igazgatótanácsának elnöke. Az új tisztségviselők mandátuma három évre szól.

„Mind számomra, mind a Fornetti számára kivételes lehetőséget biztosít az elnöki tisztség. A Szövetség az elkövetkezendő években ugyanis nagyobb hangsúlyt helyez majd a nemzetközi szervezetekben betöltött pozíciók erősítésére, amihez jelentős támogatást nyújthat a Fornetti is. Örömmel tölt el, hogy aktívabb szerepet tudunk vállalni a Magyar Franchise Szövetségben, ahol megoszthatjuk a hálózatfejlesztési és külföldi terjeszkedési tapasztalatainkat, ezzel is segítve a szervezet tagjait” – mondta Vidács Gyula, a Fornetti Kft. ügyvezető igazgatója.

A Magyar Franchise Szövetség 1991-ben jött létre, a franchise vállalkozói közösség érdekképviseleti szervezeteként. Amellett, hogy őrködik a franchise hálózatok etikus működése felett, elősegíti a franchise piac folyamatos bővülését és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztését.

SOCIAL MEDIA