Vezetőváltás a PwC Magyarországnál

Karrier

2018. július 1-jétől a PwC 29 országból álló közép- és kelet-európai (CEE) régió első számú vezetője lesz Nick Kós, aki hat év után adja át a PwC Magyarország vezérigazgatói posztját. Utódja Dr. Lőcsei Tamás lesz, a PwC Adó- és jogi szolgáltatások magyarországi üzletágvezetője.

PwC Magyarország vezérigazgatói posztját július 1-jétől Lőcsei Tamás (43) veszi át. Lőcsei Tamás 1997-ben gyakornokként kezdett a PwC-nél, ahol széles körű tapasztalatot szerzett az adózás és a jogi szolgáltatások számos területén. Lőcsei Tamás a PwC történetének egyik legfiatalabb cégtársa lett 2005-ben, amikor rá bízták a közvetett adók osztályának vezetését. Dolgozott Hollandiában, Svájcban és Németországban is. 2012 óta az Adó- és jogi szolgáltatások magyarországi üzletágvezetője – irányítása alatt az üzletág dinamikusan fejlődött.

Lőcsei Tamás az adózás és az állami támogatások területén nemzetközileg elismert szakértő, több alkalommal vett részt a gazdálkodók képviseletében törvényjavaslatok szakmai kidolgozásában, számos külföldi befektető magyarországi és régiós beruházását segítette elő. 2014-2017 között a közép- és kelet-európai régió (Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia és a Balti államok) adó- és jogi tevékenységét is irányította a PwC-nél. 2017-ben a közép- és kelet-európai régió innovációs vezetőjévé nevezték ki.

„A gazdasági, ezen belül különösképpen a technológiai változások komoly kihívások elé állítják az olyan globális nagyvállalatokat is mint a PwC. Vezérigazgatóként feladatomnak tekintem felkészíteni a céget, és annak munkavállalóit a folyamatos változásra. Arra, hogy a mai tudásunkra alapozva képesek legyünk mindig újat elsajátítani. A PwC nem követni, nem elszenvedni akarja az elkerülhetetlen változásokat, hanem mutatni az irányokat. Innováció-vezérelt, jövőorientált vállalat vezetésére vállalkozom” – nyilatkozta Lőcsei Tamás.

Lőcsei Tamás új kinevezése mellett az Adó- és jogi szolgáltatások vezetői pozícióját is megtartja. A Könyvvizsgálati üzletágat továbbra is Balázs Árpád irányítja. Az Üzleti tanácsadási üzletág vezető cégtársa, Osztovits Ádám bekerült a régiós döntéshozók közé, a jövőben ő felel a 29 országból álló közép- és kelet-európai régió Strategy & Transformation területért a magyarországi pozíciója mellett.

Nick Kós az új pozíciójában a több mint tízezer munkatársból álló közép- és kelet-európai (CEE) régió vezetői feladatait látja majd el budapesti székhellyel. „Izgalmas szakmai kihívást jelent ez nekem – első magyarként ebben a pozícióban –, amire nagyon büszke vagyok. Ahhoz, hogy ilyen volumenű feladatot bíztak rám, a magyar vállalat sikerei is hozzájárultak” – hangsúlyozta Nick Kós a kinevezése kapcsán.

SOCIAL MEDIA