Vezetői kinevezések a Geometry cégcsoportnál

Karrier Kiemelt

Áprilistól Iván Anita tölti be a Geometry új, client service directori pozícióját. A korábbi associate creative director, Csirke Dániel executive creative directorként irányítja tovább a kreatív és produkciós teameket.

 

Iván Anita az ügyfélkapcsolati osztály vezetése mellett a cégcsoport kreatív csapatával és a PR, közösségi média és digitális diszciplínákkal való hatékony szakmai együttműködésért felel, ugyanakkor az ügyfelekkel való kapcsolattartásban és az új üzleti lehetőségek feltérképezésében is részt vesz.

„Nagyon örülök, hogy vezetőként még nagyobb figyelmet fordíthatok az ügyfelek sikerének támogatására, szakmai módszertanunk, eszközeink magas színvonalú alkalmazására és a hosszú távú ügyfél-ügynökség partneri kapcsolatok elmélyítésére. Mindezek mellett kiemelten fontos számomra a tehetségek felkutatása, mentorálása, illetve a csapat tudásának és naprakészségének folyamatos fejlesztése” – mondta Iván Anita.

Az account team új vezetője a reklámszakmában 19 éve, a cégcsoportnál pedig 2004 óta dolgozik, pályafutását a McCann-Ericksonnál kezdte. A közel két évtized alatt több nagy márka teljes imázsváltásában és számos nemzetközi kampányban vett részt. Ügyfelei között olyan cégek szerepelnek, mint a P&G, a Teva, a GSK, az Allianz, a Malév, a Tesco, a Ford, a Wizz Air, a Pannon, az UniCredit vagy a DHL. Iván Anita marketing, idegenforgalmi és közgazdasági tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen és a Kodolányi János Főiskolán végezte.

Csirke Dániel

Csirke Dániel egy évvel ezelőtt, associate creative directorként csatlakozott a Geometryhez, áprilistól a távozó Robin Smith pozícióját vette át.

“Célom, hogy az új szerepemben elősegítsem, hogy még több és bátrabb olyan kreatív digitális megoldással álljunk elő, ami nemcsak a hazai piacon újszerű, hanem a nemzetközi színtéren is megállja a helyét. Örülök, hogy ebben egy összeszokott, emberileg és szakmailag is belevaló csapatra támaszkodhatok” – mondta Csirke Dániel.

Csirke Dániel 12 éves pályafutása során számos hazai és nemzetközi ügynökséget is megjárt, karrierjét a BBDO-ban kezdte szövegíróként, a Geometry előtt pedig a Café Communications társ-kreatívigazgatói pozícióját töltötte be. Munkája mellett a jövő reklámosait a Budapesti Gazdasági Egyetemen és a Corvinus Egyetemen is oktatja, emellett Az Ügynökségek Éjszakájának egyik szervezője. Számos díjnyertes kampány kötődik a nevéhez, részt vett az Audi számára készített, számos nemzetközi díjjal is elismert Audio Studio megalkotásában, a többszörös Promax BDA nyertes Paramount – „Filmek, amiket így szeretünk” kampány létrejöttében, valamint több digitális munkájával nyert itthon grand prix-t.

SOCIAL MEDIA