Vezető fotósok osztják meg élményeiket és képeiket a megváltozott helyzetben

Hírek Kiemelt

Miközben a hétköznapi élet alkalmazkodott a világ változásaihoz, egyre több embert arra sarkallt, hogy megörökítse saját nézőpontját ezekben a történelmi időkben. Egyesek az ablakukon keresztül végeztek megfigyeléseket, míg mások az otthonokban és a kertekben kifejlesztett fortélyokat alkalmaztak, vagy csak dokumentálták a családdal és házi kedvencekkel együtt töltött időt. A fotózás sokak számára jelentett lehetőséget az önkifejezésre.

 

A Sony Alpha Universe nagyköveti programjának díjnyertes, profi fotósai megosztották inspiráló tanácsaikat és új élményeiket a fényképezésről. Továbbá közzétették saját képeiket, melyek ezen a linken elérhetők.

 

Éjszakai expozíciók – Stefan Lieberman, Németország | Stefan Lieberman elmondta, hogy a tisztább égbolt és az alacsony fényszennyezés hogyan segíti az éjszakai fotózást:

 „Az éjjeli égbolt fotósaként a sötétben vagyok a legaktívabb. Többnyire egyedül dolgozom, ritkán érintkezem emberekkel. Emiatt számomra szinte nem is érződik a változás – csak, ha az égre nézek.

 A legfontosabb dolog a munkám során a fényszennyezés elkerülése, hiszen a túl sok fénytől nem látni az eget. A jelenlegi helyzet eredményeképp kisebb a forgalom az utakon és a kivilágított üzletek száma is csökkent. Mindent összevetve a fényszennyezés egészen visszaszorult.

 Míg arra várunk, hogy minden visszaálljon az eredeti állapotába, itt van előttünk egy ritka lehetőség, hogy a legkevesebb zavaró tényezővel örökítsük meg az eget. A megszorítások miatt nem nagyon tudok utazni, de korábban gyönyörű fotókat volt szerencsém készíteni, mikor a türingiai erdőben jártam Németországban.”

 Stefan szerint ezekre a kulcsfontosságú elemekre kell figyelni ahhoz, hogy legtöbbet lehessen kihozni az alacsony fényszennyezésből:

„Először is, nagyon fontos, hogy kerüljük az erős fényforrásokat. Jelenleg kevesebb található, de így is jobb, ha távol maradunk a várostól. Majd használjunk háromlábú állványt, hogy stabil maradjon a felvétel. Végül kísérleteznünk kell a hosszú expozíciókkal, majd a gépet külső zárkioldással süssük el.

Az ilyesfajta fényképezés számára hasznos lehet, ha vannak ismereteink az utómunka területén, mint például a fényképek panorámafotóvá fűzése. Itt a remek alkalom, hogy ezeket megtanuljuk.”

 

Makró fotózás – Petar Sabol, Horvátország | Kevés terünk van a felfedezésre, így Peter Sabol bevezetőjében a makró fotózás használatának javaslatával az apró dolgok szépségére fókuszál:

„Az utóbbi hetekben nem volt alkalmam elhagyni a falut, ahol élek. Míg ez normális esetben limitálja a lehetőségeimet, most a makró fotózás lehetőségével szerencsére a kis dolgokra fókuszálhatok. Ez a tökéletes művészeti forma a korlátozások idején, mert bárhol is vagyunk, minden tele van apró részletekkel.

Úgy gondolom, ez az időszak megadta számunkra a lehetőséget, hogy újra rápillantsunk az ismerős elemekre. Az évek során arra képeztem a szememet, hogy meglássa a szépséget, akár a legapróbb részletekben. Viszont most olyan dolgokat veszek észre még én is, amik mellett általában elmegyek.

 Az én profilom a vadvilág, azon belül is a rovarok, és az aktuális helyzet megadta a lehetőséget, hogy többet megtanuljak a helyi élőlények szokásairól. Korán kelek, mikor csend és hűvös van. Ilyenkor még a rovarok is alszanak, még mozdulatlanok, úgyhogy a legjobb képeket ekkor tudom elkészíteni.

 Bár engem a kis élőlények érdekelnek, mindenki találhat a környezetében valami aprót és izgalmasat: a textúrákat, az absztrakt részleteket, amiket alapvetően ignorálunk. A lehetőségek tárháza valóban végtelen.”

A kiváló makró képek készítéséhez Petar a következőket tanácsolja:

 „Itt az idő, hogy házon belül fejlesszük a tudásunkat. Vegyünk átlagos tárgyakat és használjuk modellként őket, legyen az akár kristálycukor vagy épp evőeszköz. Keressük meg azokat a részleteket a mindennapi eszközökön, amikre érdemes figyelmet fordítani. Tanuljuk meg, hogyan világítsuk meg a kisebb testeket a finomabb részletek rögzítése érdekében.

 Ha van otthon kert vagy egy szabadtéri rész, keressünk rovarokat! Keljünk fel korán, amikor még hideg van, az apró lények pedig mozdulatlanok. Ereszkedjünk a szintjükre, de tartsuk tiszteletben a területüket, és ne okozzunk kárt a környezetükben, miközben fotózzuk őket!  

 A makró fotózás türelmet és gyakorlatot igényel. Itt az idő, hogy elsajátítsuk ezt a formát, hiszen most sokunknak van rá lehetősége.”

 

Élővilág fotózás – Will Burrard Lucas, Egyesült királyság | Will Burrard Lucas egy afrikai fotózásáról tért haza az Egyesült Királyságba, és elmondta, hogyan örökíthetjük meg a vadvilágot közvetlen környezetünkben:

„Tavaly egy ritka fekete párducot kaptam lencsevégre Kenyában. Már befejeztem és munkát, és csomagoltam össze, amikor a koronavírus megérkezett. Bár a dolgok megváltoztak azóta, továbbra is elfoglalom magam.

Sokat lehet fejlődni a fotózás területén, ha van idő kísérletezni és gyakorolni. A kameracsapdáimmal – melyeket a kertemben állítottam fel – képes vagyok bensőséges fotókat készíteni az olykor félénk helyi élővilágról. Bár itt nincsenek párducok, mégis sok a hasonlóság a vadon állatai és a házi kedvencek megörökítésében.

 Most végre van idő behozni a lemaradásomat az irodai munkámmal. Igyekszem lefektetni az alapokat ahhoz, hogy a korlátozások feloldásával jobban tudjak koncentrálni a fotózásra.” 

 Will három képtípust alkalmaz, mikor kisállatokról készít fotókat:

 „Először is próbáljunk meg lesből fényképezni, hogy megvizsgálhassuk a viselkedésüket. Hogyan mutatkozik meg a háziállatod személyisége? Esetleg fényképezd le őket játék vagy alvás közben!

 Másodszor, személy szerint a szélesebb felvételeket szeretem, amelyek a környezettükel együtt mutatják meg az állatokat. Sokszor maga az élőlény foglalja a legkevesebb helyet a képen. Talán az ilyen típusú képek a legizgalmasabbak, amikor a kutyád sétál a kertedben.

 Végül, főleg a személyes portrékat kedvelem. Sokszor használok széles rekeszt az elmosódott háttér eléréséhez, hogy minél inkább elkülönítsem az alanyomat. Bizonyosodj meg arról, hogy a fókusz a szemén van (az Animal Eye autófókusz segít ebben)! A szemkontaktus nagyobb hatást generál – ha a szemek nem élesek, kevésbé képes kapcsolatba lépni a néző az alannyal. Próbáld meg előhozni a kisállatod személyiségét! Ereszkedj a szintükre, nem érdemes felső szögből fotózni – így nagyobb jelenlétük lesz a képeken, ami ezáltal sokkal vonzóbbá válik.”

 

Tájképek – Ilhan Eroglu, Törökország | Ihlan Eroglu remek tájképkészítési tippekkel szolgál azon szerencsések számára, akiknek lehetőségük van a szabadban fényképezni:

„Egy kis tengerparti városban, Focában élek. Sajnos most nem tudok utazni, ami kulcsfontosságú tájképek készítéséhez, így a városban található tájakat örökítem meg. Ahelyett, hogy fotózási helyszínekre mennék, azokat a dolgokat fotózom le, melyek szembejönnek velem, ugyanazon a helyszínen mindennap.

 A keret majdnem mindig ugyanaz, de kísérletezem különböző technikákkal. Minden alkalommal egy új, különleges képet készítek, legyen szó a stílusról, a napszakról vagy az időjárásról. Rengeteg módszer van arra, hogy ugyanazzal a megközelítéssel teljesen új eredmény szülessen.

A tájképkészítési képességek fejlesztésével kapcsolatban Ihlan a következőket tanácsolja:

 “A fotósok tanulmányozzák más művészek stílusát ebben az időszakban, és próbálják megtalálni a legjobb módszert ugyanazon téma elkészítésénél, így minden alkalommal különböző eredmény születik.

 Ez szintén remek alkalom arra, hogy még jobban megismerjük a fényképezőgépünk nyújtotta összes technikát és lehetőséget, valamint kísérletezzünk olyasmikkel, amiket más esetben nem próbálnánk ki.”

 

Meséld el saját történeted – Kenton Thatcher, Portugália | A közösségi távolságtartás időszakában az emberi történetek hoznak minket közelebb egymáshoz. A portugál reklámfotós, Kenton Thatcher arról mesélt, hogyan készítsünk olyan képeket, melyek történeteket mondanak el.

“48 óra alatt az összes munkámat lemondták, és minden fotózási időpontot felfüggesztettek. Akkor még úgy gondoltam, „rendben, két vagy három hét nem akkora probléma”. Azonban ahogy teltek a napok, rájöttem, hogy ez sajnos egy sokkal hosszabb időszak lesz.

Ennek ellenére számos pozitív pillanat is származott az új helyzetből. Egy nap a kutyámmal sétáltam, és találkoztam egy kollégával, aki létrehozott egy csoportot a portugál fotóriporterek számára. A csoportban megosztják egymással munkáikat, hogy segítsék egymást – ez egy olyan közösség, ahol normális esetben versengés lenne a tagok között. A tagok megörökítik történeteiket a karantén időszakáról, és ez inspirált engem is.

Bár nem vagyok fotóriporter, mindig is szenvedélyem volt az életjelenségek dokumentálása. A séta során jöttem rá, hogy 28 Lisszabonban töltött évem során sosem fedeztem fel a várost teljes terjedelmében. A vihar megtisztította a levegőt, az utcák üresek voltak, pont olyan volt, mint egy filmforgatás: kísérteties, melankolikus, de gyönyörű. Elkészítettem egy képsorozatot, és feltöltöttem őket a közösségi felületeimre. Rengetegen köszönték meg a munkámat azok közül, akik nem tudtak kimenni az utcára.

Ekkor fedeztem fel, milyen fontos ebben az időszakban dokumentálni kalandjainkat, és történet formájában elmesélni azokat.”

Kenton az alábbi tanácsokkal szolgált a történetalapú fényképészettel kapcsolatban:

“Mindannyiunk más helyzetben van. Sokan érezhetik úgy, hogy elakadtak munkájukkal, szerintem azonban rengeteg különböző történet vár elmesélésre.

 Íme néhány tanács:

  • Amennyiben el tudsz menni sétálni, mindig vidd magaddal a fényképezőgépedet, és örökítsd meg a tapasztalataidat
  • Készíts egy naplót a családi életről, amire a későbbiekben visszatekinthetsz
  • Készíts egy szelfit minden nap a tükörben, így észreveheted, hogyan változol
  • Új ismeretek elsajátításakor használd inspirációnak a kész képeket, és tartsd számon a fejlődésedet

 

A fotózás segítségével megörökíthetjük az élet különböző területeit abban a formában, ahogyan érzékeljük azokat. Bármit, ami egy kicsit is eltérő a szokásostól, dokumentáljuk! Mivel ebben az időszakban a szokatlan megszokottá vált, így 20 vagy 30 évvel később az emberek a fotók segítségével megérthetik, mi történt ebben az időben.

SOCIAL MEDIA