Mi, emberek imádunk rajongani. Piedesztálra emeljük a kedvelt zenészt, színészt, hírességet, a rajongásnál pedig csak egy dolgot szeretünk még jobban: ha az idolok elbuknak, és mi boldogan csámcsoghatunk az újabb pletykákon, vagy látványosan sajnálhatjuk azt, akit egykor szerettünk. Gond akkor van, ha az az ember, akit istenné tettünk, cégvezető.

Már a legelső híres – elsősorban amerikai – márkák történetében megjelenik „az ember”, aki kitalálta, megalkotta, megharcolta és sikerre vitte az álmot, s lett mindannyiunk hőse. Levi Strauss, William S. Harley, Arthur Davidson vagy Walt Disney követendő példa lett emberek milliói számára. Mondjuk könnyű úgy ismertté válni, ha az alapító magáról nevezi el a céget, de voltak azért sokan olyanok is, akik úgy váltak ikonná, hogy a nevük nem lett márkanév. Gondoljunk csak Anita Roddickra, a KFC-alapító Harland Sandersre vagy személyes örök idolomra, Sir Richard Bransonra!

Karizmatikus vezetők esetén teljesen természetes kommunikációs irány, hogy az alapító-tulajdonos-cégvezető váljon egy személyben a vállalat arcává, ő legyen a brand maga. Ezer ilyen céget tudunk felsorolni a Microsofttól az Apple-ön és a Facebookon át a Tesláig. A PR-szakemberek naponta hálát rebegnek, ha az alapító egy olyan erősember, akinek személyes márkája építésével letudják a vállalati márkaépítést is. Hiszen az emberek imádnak rajongani. Imádják a példaképeket, hősöket, influencereket. Ha ez a hős még ráadásul vonzó, okos és „kameraképes” is, akkor tényleg megfogtuk az Isten lábát.

Vagy nem.

Egy teljes vállalat hírnevét egyetlen emberre alapozni ugyanis iszonyúan veszélyes, hiszen az ember halandó, esendő és kiszámíthatatlan. Ha meghal, a cég egész léte kerülhet veszélybe, mint Steve Jobs esetében. Ha a magánéletében következnek be változások, az kihathat egy egész vállalatcsoport életére és megítélésére, mint történik mostanában Bill és Melinda Gates válásakor, hiszen ők együtt vezetik a világ legjelentősebb alapítványát.

Ha akarva-akaratlanul magára haragít pár millió embert, mint Schobert Norbi, ők akár az egész céget büntethetik ezért. Ha pedig tragédia történik, akkor sokkal keményebben ítélkeznek az emberek, mint egy ismeretlen cég esetében. Amikor Niki Lauda repülőgép-társasága, a Lauda Air egyik gépe 1991-ben lezuhant – a szerencsétlenség 223 áldozatot követelt –, sokan személyesen őt hibáztatták a balesetért, az áldozatok hozzátartozói közül többen gyilkosnak nevezték. A Lauda Air végül megszűnt.

A mai híres/hírhedt cégvezető hősök, akik egyszemélyes arcai vállalataiknak, azért vannak sokkal nehezebb helyzetben, mint elődeik, mert láthatóbbak, és mert megszoktuk, hogy azonnal véleményt nyilváníthatunk bármiről. Mark Zuckerberget például szeretjük utálni, és szívesen hibáztatjuk minden rosszért, ami velünk történik. Örömmel nézzük, ha megizzasztják egy szenátusi meghallgatáson, vagy gigabírságot szab ki rá a Gazdasági Versenyhivatal. Úgy kell neki, minek ugrál!

Elon Musk folyamatosan játszik a Tesla-részvények árfolyamával – ez egyébként illegális, és rá is hatósági vizsgálatok várnak –, hol azt jelenti be viccből, hogy csődbe megy a cége, hol a tőzsdei kivezetést lengeti be. Hol pedig beleszív egy marihuánás cigarettába élő YouTube-adásban (a következő napon felmondott két vezetőségi tag a cégében, és bár ennek valószínűleg nincs köze a füves cigihez, a média előszeretettel mossa össze a sztorit).

Egészen biztos vagyok abban, hogy a Tesla kommunikációs csapatának sok álmatlan éjszakát okoz, hogy egy öntörvényű zseni a főnökük. Ahogy a Facebooknak is könnyebb lenne kommunikálnia, ha az alapítót távolabb tudnák tolni a vállalati sztoritól. Mert ezekre a cégekre és az összes olyan vállalatra, ahol a vezető maga a márka, éppen az első számú ember jelenti a legnagyobb veszélyt.

Pedig valójában nem kell így lennie. Tudjátok például, hogy kicsoda Larry Page? Na és Sergey Brin?

Elárulom, ők a Google alapítói. Szinte semmit nem tudunk róluk, nem szerepelnek a bulvármédiában. Így ha haragudni akarunk a Google-re, akkor legfeljebb a színes betűk felé rázhatjuk az öklünk. Nekik meg mindegy.

Mi a konklúziója az eszmefuttatásomnak? Az, hogy ha van egy erős alapítód, cégvezetőd, aki a vállalat arca lehet, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Mert legendát építeni emberekre lehet. De legyen egy bivalyerős krízisterved, mert amíg nem robotok irányítják a vállalatokat, addig a cégvezetők és márkaarcok hibázni fognak, elbuknak és meghalnak. A show-nak viszont akkor is folytatódnia kell. A vezérrel vagy nélküle…