Vasárnap indul az Álarcos énekes az RTL Klubon

Hírek Kiemelt

Kolosi Péter a tévétársaság kedden 13 órakor tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az eredetileg tervezett időpontnál korábban, már február 9-én, vasárnap este műsorra tűzik az Álarcos énekes című produkciót, a The Masked Singer magyar változatát. A csatorna ezzel megelőzi a TV2 „Nicsak, ki vagyok” című, szintén jelmezes fellépőkre alapozó produkciójának indulását. 

A műsor kapcsán példátlan biztonsági intézkedéseket léptettek érvénybe. Elkülönített öltözők, biztonsági őrök, eltorzított hangon megszólaló álarcok, kártyákkal való kommunikáció.  A feladat pedig nem más, mint kitalálni, hogy vajon ki lehet a maszk mögött. A nézők nem maradnak ebben segítség nélkül. Négy Nyomozó követi az álarcok által „elhagyott” nyomokat, és egyetlen, de igen bonyolult ügyön dolgoznak: rá akarnak jönni, meg akarják fejteni a titkot, hogy kik vannak az álarcok mögött. Azt még nem lehet tudni, hogy mely hírességeket rejtik a maszkok, de azt már igen, hogy az Álarcos énekes műsorvezetőjeként újra látható lesz az RTL Klub képernyőjén Istenes Bence. Ismét összeáll a szó szerinti nyerő páros, ugyanis egy showban szerepel Csobot Adéllal, aki a Nyomozók csapatát erősíti Sebestyén Balázzsal, Gáspár Lacival és az ország egyik legnagyobb követőtáborral rendelkező youtuberével, a magyar internetezők egyik kedvenc megmondóemberével Dancsó Péterrel.

Minden adás során egy-egy maszkról lehull a lepel és kiderül, hogy ki van az álarc mögött. A stúdióban helyet foglaló nézők és a Nyomozók szavazatai alapján, az adott adásban legkevesebb szavazatot kapott álarc lelepleződik.

A nyomozás pedig a nagyszabású showműsoron túl az Álarcos énekes háttérműsorában is folytatódik az RTLMost!-on, ahol Szabó Zsófi és Lali igyekszik megfejteni a titkot, hogy ki lehet a maszk mögött.

A műsornak vasárnaptól kezdve összesen 12 része kerül majd a képernyőkre.

 

SOCIAL MEDIA