Válik Csősz Bogi és milliárdos férje?

Tejszínhub

A Blikk szerint ez lehet minden idők legdrágább magyar sztárválása.

 

A színésznőből lett üzletasszonynak nehéz döntést kell meghoznia, hiszen 12 év házasság után mondana le az Ezeregy éjszaka meséibe illő gazdagságról és a keleti kényelemről. Az Apám beájulna című filmmel ismertté vált bombázó 24 évesen ismerkedett meg férjével, Burak Taluval egy előkelő szórakozóhelyen Isztambulban. A török milliárdos rögtön szemet vetett a barna szépségre – írja a portál.

„Állandóan megyünk valahova, ha van három szabad napunk, akkor elutazunk a Maldív-szigetekre, vagy a Seychelle-szigetekre, mivel nagyon sokat vagyunk távol egymástól, ilyenkor tudunk egymásra figyelni. És nem szégyellem, a legdrágább luxuséttermekben eszünk, és igazából bármit megvehetek magamnak” – nyilatkozta néhány éve Csősz Bogi.

Az elsősorban autópályákat, utakat, gátakat építő cégeket irányító Burak Talu vagyonát már néhány évvel ezelőtt mintegy 700 milliárd forintnyi dollárra becsülték, ezzel a világ ezer legtehetősebb embere közé tartozott. Bogi korábban arról beszélt, mivel nem számítottak válásra, előre nem rögzítették, kinek mi jár a vagyonból – teszik hozzá.

A Blikk kereste Csősz Boglárkát, aki némi hezitálás után cáfolta az információinkat, ám egyik barátja beszédesebb volt: „Nehéz időszakot él meg Bogi, mert komoly válságba került a kapcsolatuk. Nehezen viseli, hogy csak látványelem legyen befolyásos férje mellett, ez pedig egyre nagyobb problémákat szült az elmúlt években” – fogalmazott az ismerős.

 

Fotó: Blikk.hu/Instagram

 

SOCIAL MEDIA