Újabb többmilliós nyeremény a Tehetség első látásra stúdiójában!

Tejszínhub

Folytatódott az ország legjátékosabb showműsora, a Tehetség első látásra, ahol többmilliós nyeremények találnak gazdára. Hargitai Bea és Manuel segített ezen a héten kitalálni a civil versenyzőknek, hogy ki mit tudhat. A tehetségek közül láthattunk szikramágust, freestyle görkorist, gyorsöltözőt, zongoristát, cheerleadert, jojóst, gumiembert és drótkötélbiciklist is.

 

Az első adás több mint 8 milliós nyereménye után a második adásban több mint 5 és fél milliót vihetett haza Levy, Hargitai Bea párja. Az Álarcos énekes egykori Alienje, majd nyomozója sikerrel vette az új „nyomozati” feladatát, Manuel és párja, Piroska ezúttal pénzösszeg nélkül távoztak a stúdióból.

A fináléban Hargitai Beáéknak a cheerleader személyét kellett kitalálniuk, amit sikerrel vettek, így az egyébként külföldön élő Levy pontosan 5 millió 712 ezer és 500 forinttal lett gazdagabb, amit nászútra és egy autó vásárlására szeretne fordítani.

A következő adásban újabb két híresség és két civil játékos próbálja majd kitalálni, hogy ki mit tudhat.

 

„Itt semmi szikra nem volt” – Manuel és párja nem éreztek rá egymásra?

A fiatal páros már a legelső körben rosszul tippelt, így nemcsak a szikrák maradtak el a színpadon, de pénz sem jött a házhoz.

 

„Most te döntesz vagy Bea? – A modell lebeszélte partnerét a tuti tippről?

Levynek már a nyelve hegyén volt a végső tipp, mikor Hargitai Bea félbeszakította és más válasz felé terelte. Manuelék persze nem hagyták szó nélkül a váratlan fordulatot.

 

„Mi még gyerekek vagyunk” – Manuelék nem ismerték fel Csepregi Évát?

Miközben a műsorvezető és Beáék alig tudták visszafogni magukat, hogy ne énekeljék hangosan a mindent megfejtő Csepregi Éva dalt, addig Piros és Manuel feszülten figyeltek, hogy mit nem vettek észre.

 

„Ne beszéljél hozzám!” – Hargitai Bea kiakadt Istenes Bence szívatása miatt A műsorvezető szerint Beáék egyértelmű jeleket kaptak a freestyle görkoris megfejtéséhez, de a modellt bekebelezte a szikramágia. Természetesen Bence megragadta a lehetőséget, hogy poént csináljon a helyzetből.

 

Hatszázezer forint nulla találatért? Így vették át Manuelék a vezetést

Nagy árat fizettek Hargitai Beáék az elhibázott tippjük miatt, amit ellenfeleik hatalmas ujjongással és öleléssel akartak megköszönni. A modell viszont nem osztozott versenytársai örömében.

 

„Adélnak ez két óra” – Istenes Bence tippekért könyörgött

Miután a műsorvezető meglátta, hogy egy átöltözés ilyen könnyen és gyorsan is működhet, azonnal áthívta magukhoz a tehetséget, hogy adjon egy-két tanácsot Adélnak.

 

Hargitai Bea kezei milliókat érnek?

Levy nem győzte csókolgatni segítőjét, miután kiderült, hogy a kiválasztott zseton rejtette az egy millió forintot, amivel át is vették a vezetést Manueléktől.

 

Nézd meg a gumiemberek elképesztő produkcióját

Ebben a körben már mindkét csapat tippelhetett, és bár mindannyian eltalálták a helyes választ, ilyen előadásra egyikük sem számított.

 

„Én elválok!” – Levyt lenyűgőzte Hargitai Bea tehetsége

Manuelék megfelezték Beáék addig összegyűjtött nyereményét, viszont a modellnek köszönhetően Levy mégis bezsebelt öt millió forintot az az utolsó körben. Bea húzása láttán meglepő ígéretek hagyták el párja száját.

 

Több millió forinttal távozott a stúdióból a Tehetség első látásra versenyzője

Levy és Bea az utolsó körben is tökéletesen tippeltek, így ennek és a modell arany kezének hála, a versenyző több mint öt millió forinttal térhetett haza.

 

A műsor hivatalos oldalai:

 

Honlap: rtl.hu/tehetseg-elso-latasra

Facebook: facebook.com/tehetsegelsolatasra/

Instagram: @tehetsegelsolatasra vagy instagram.com/tehetsegelsolatasra/

TikTok: @tehetsegelsolatasra

 

SOCIAL MEDIA