Új vezérigazgató a Telenor Magyarországnál

Karrier

A Telenor-csoport Alexandra Reich-et nevezte ki a Telenor Magyarország Zrt. vezérigazgatójának, aki a kinevezéssel egyben a nemzetközi Telenor-csoport felsővezetésének is tagja lett Executive Vice President pozícióban.

Alexandra Reich 1963-ban született és osztrák állampolgár. A Telenorhoz a Swisscomtól érkezik, ahol 2009 óta dolgozik és 2014 óta a mobiltávközlési üzletág vezetője volt. Karrierjét befektetési bankárként kezdte Ausztriában, majd az elsők között 1986-ban digitális start-up céget alapított. 2001 óta dolgozik a távközlésben és olyan vállalatoknál volt felsővezető, mint a VIAG Interkom, a T-Online Ausztria, a 3G Hutchison vagy a Sunrise. Üzleti közgazdasági diplomáját a Bécsi Egyetemen szerezte.

„Nagy örömmel köszöntöm Alexandrát a Telenor-csoport vezetőségében és a magyar Telenor élén. Távközlési piaci ismerete, vállalkozói vénája és az ügyfelek digitális igényeinek ismerete révén kiváló tagja lesz a vállalatcsoport vezetésének mind nemzetközi-, mind pedig magyarországi szinten” – mondta a kinevezés kapcsán Sigve Brekke, a Telenor-csoport elnök-vezérigazgatója.

„Sokéves távközlési múlttal, megismerve osztrák és német kisebb piaci versenyzőket, valamint hét évet eltöltve a svájci piacvezetőnél, most úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy elfogadjak egy ilyen nagyszerű lehetőséget, és a Telenor magyarországi vállalatánál folytassam a pályafutásomat. A szakterületem a marketing és a kereskedelem, rengeteget tanultam az elmúlt években az ügyfélélmény mibenlétéről és fontosságáról a digitális világban. Nagyon várom a közös munkát a magyar csapattal és örülök, hogy a nemzetközi Telenor család tagja is lehetek” – tette hozzá Alexandra Reich.

A Telenor Magyarország eddigi vezérigazgatója, Christopher Laska szeptember 1-től Szingapúrban folytatja karrierjét a Telenor-csoport ázsiai regionális vezetőségében Senior Vice President pozícióban. Christopher 2011 januárja óta volt a Telenor Magyarország vezérigazgatója, ezt megelőzően a Telenor Montenegro első számú vezetőjeként dolgozott, illetve Szerbiában volt vállalati kapcsolati igazgató és több fontos ázsiai megbízatása is volt.

SOCIAL MEDIA