Új üzletág indul a Colliers Magyarországnál

Karrier Kiemelt

Az új üzletág vezetésére Szarvas Zsoltot nevezték ki azzal a céllal, hogy a közép-kelet-európai régió egyes piacain már nagy sikerrel működő modell alapján felépítse a hazai Design & Build szolgáltatást.

 

Szarvas Zsolt korábban Magyarországon és Lengyelországban szerzett szakmai tapasztalatot előbb kivitelezési, majd projekt vezetői és fejlesztési vezetői pozíciókban. Húsz éves pályafutásának csúcsa az AGORA projekt fejlesztése volt, amely több rangos szakmai díjat is bezsebelt: 2017-ben a legjobb tervezett irodaépület, 2020-ban a legjobb irodafejlesztés.

Mazsaroff Kata, a Colliers Magyarország ügyvezető igazgatója köszöntötte: Nagy öröm számomra, hogy Zsolt csatlakozik hozzánk, hiszen az utóbbi évek során számos projekten volt szerencsénk együtt dolgozni, és ezáltal megismerni őt. Biztos vagyok benne, hogy Zsolt alapos hozzáállásával és professzionalizmusával új szintre emeljük bérlői és bérbeadói partnereinknek nyújtott integrált szolgáltatásainkat.”

 

A költözés gondolatától a garanciális problémák kezeléséig

A jelenlegi, folyamatosan változó piaci környezetben az ügyféligények is változnak. Tanácsadóként a jövőbiztos megközelítés alkalmazása elengedhetetlenné vált a munkahelyek, üzlethelyiségek, irodaházak és más típusú kereskedelmi ingatlan felelősségteljes átalakítására. „Az új üzletágban célom, hogy a mai piaci gyakorlatnál magasabb hozzáadott értékkel támogassuk az ügyfeleinket. A munkatér tanácsadás során azonosítjuk a valós igényeket és célokat, amire megalapozott tervezési programot készítünk. A Design & Build konstrukciónk lehetővé teszi a beazonosított célok eredményes és költséghatékony megvalósítását. A költözés gondolatától a garanciális problémák kezeléséig az ügyfeleink mellett leszünk” – fejtette ki Szarvas Zsolt, a Colliers Magyarország Design & Build üzletágának vezetője.

 

SOCIAL MEDIA