Új ügyvezető az OMV Hungáriánál

Karrier

Balogh Tibor személyében új ügyvezető igazgató vette át június elejétől az OMV Hungária Kft. irányítását és a magyar piacért felelős töltőállomás-üzletág igazgatói posztját. Az 50 éves, 25 éves olajipari múlttal rendelkező szakember 17 éve csatlakozott az OMV magyarországi szervezetéhez.

Balogh Tibor felelősségi körébe tartozik az idén 25 éves OMV Hungária Magyarországon működtetett, 172 töltőállomása, amelyek közül 58 SPAR express-koncepció szerint működő shoppal is rendelkezik.

A műszaki végzettségű, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen MBA-diplomát is szerzett szakember korábban maga is dolgozott benzinkúton, majd a BP területi vezetőjeként tevékenykedett, később pedig hasonló feladatkörrel csatlakozott az OMV Hungáriához 1999-ben. Az új ügyvezető az elmúlt több mint másfél évtizedben számos vezető pozíciót töltött be a vállalatnál, 2013 óta igazgatóként az értékesítési és üzemanyag-árazási területét irányította, illetve cégvezetőként az ügyvezető helyetteseként is tevékenykedett. Balogh Tibor emellett a legnagyobb hazai töltőállomás-márkákat tömörítő szakmai szervezet, a Magyar Ásványolaj Szövetség alelnöke.

„Az OMV magyarországi fejlődése sikertörténet, ezt az örökséget kívánom tovább vinni újabb fejlesztésekkel” – fogalmazott Balogh Tibor. Célom, hogy tovább erősítsem a vállalat itthoni pozícióját, választ adva az üzemanyag-kereskedelmi piac kihívásaira és kihasználva azt a helyismeretet, amit magyar ügyvezetőként a magaménak tudhatok. Törekvéseink lényege, hogy ismerve vásárlóink igényeit, mi mindig többet nyújtunk. Kiemelkedő minőségű, a legmagasabb iparági sztenderdeknek is megfelelő üzemanyagokat kínálunk, szolgáltatóközpontként működő töltőállomásokat, a napi bevásárlásra is alkalmas, SPAR express-koncepció szerint működő shopokat működtetünk.”

A magyar szakember az osztrák Wilfried Geppet váltja az OMV Hungária élén, ő az anyacég ausztriai kiskereskedelmi üzletágát vezeti a jövőben.

(Fotó: OMV)

SOCIAL MEDIA