Új marketingigazgató a Zwack élén: Kovács Dávid Gábor 20 év szakmai tapasztalattal érkezik a pozícióba

Karrier Kiemelt

2022. szeptemberétől Kovács Dávid Gábor a Zwack Unicum Nyrt. marketingigazgatója. A közgazdász szakember négy év nemzetközi reklámügynökségi, valamint húsz év alkoholipari tapasztalattal érkezik a pozícióba.

 

Karrierjét a McCann-Erickson, később a Saatchi & Saatchi reklámügynökségnél kezdte, majd a Ballantine’s marketingvezetője volt, azt megelőzően pedig Frankfurtban és Prágában dolgozott a Ballantine’s anyacégénél az Allied Domecq Spirits & Wine-nál. A szakember olyan márkákért volt felelős, mint a német piac második legjelentősebb gyógynövénylikőrje, a Kümmerling.

2007-től tizenkét éven keresztül a Roust marketing- és trade marketingigazgatójaként a Jägermeister és a vodkamárkák (Royal, Russian Standard, Zubrowka), valamint néhány kiemelt márka (Metaxa, Hendrick’s) fogyasztói megítélését alakította, miközben jelentősen növelte a piacrészesedést.

„Pályám során számos országban, világhírű párlatokkal volt szerencsém foglalkozni, de talán az egyik legnagyobb megtiszteltetésnek érzem, hogy Magyarország egyik ikonikus márkaszimbólumának és egy jól felépített prémium márkaportfóliónak a továbbépítésén dolgozhatok. Az Unicum nem pusztán egy gyógynövénylikőr. Ebben az italban minden megtalálható, ami számunkra fontos, a család, a hagyomány és az innováció értékei – mondta el Kovács Dávid Gábor. – Az elmúlt három évben egy százmilliós forgalmú magyar kisvállalatból, a WhiskyNetből építettünk több milliárdos forgalmú középvállalatot és márkaimportőrt, miközben rengeteget tanultam és tapasztaltam vállalatirányítás, üzletfejlesztés és e-commerce területeken. Bízom benne, hogy a nemzetközi és hazai vállalatfejlesztési tapasztalataimat a nagy múltú Zwack Unicumnál is tudom kamatoztatni.”

Kovács Dávid Gábor azon szerencsések közé tartozik, akik munkahelyükön is a hobbijuknak élhetnek. Az alkoholipari szakember életében a szakmai fejlődésen túl a jótékonyság és tudatosság is kulcsfontosságú szerepet játszik. Szívügyének tekinti a mértékletes alkoholfogyasztás és a fenntartható fejlődés ügyét. Több éven keresztül vett részt a Szeszipari Szövetség munkájában, menedzselte az Italmérték felelős alkoholfogyasztás programot. 2004 óta működteti az első hazai Whisky Egyesületet, 2010-ben alapította a Whisky Show Budapest, majd 2018-ban a Bar Show Budapest rendezvényeket. Szívesen tart whisky-, rum-, egyéb párlatelőadásokat, kutat és ír is párlatok és italkultúra témában.

 

SOCIAL MEDIA