Új kommunikációs vezető a SPAR-nál

Karrier

Maczelka Márk házon belülről érkezett a megüresedett posztra. Feladatai között szerepel a márka ismertségének és elfogadottságának növelése is.

Hivatalosan is bejelentették, hogy 2015. január 1-jétől Maczelka Márk tölti be a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetői pozícióját, miután elődje, Fehér István nyugdíjba vonult.

Maczelka Márk a jövőben a SPAR célkitűzéseinek megvalósításához, különös tekintettel a franchise hálózat fejlesztéséhez kíván a kommunikáció nyújtotta eszközökkel hozzájárulni. Célja a SPAR ismertségének és elfogadottságának növelése, a márka által nyújtott előnyök erősítése, illetve a SPAR belső kommunikációjának fejlesztése – írja a vállalat közleménye.

A reklámszakember a Pécsi Tudományegyetemen diplomázott előbb Kommunikáció- és Médiatudomány szakon, majd ugyanitt a Közgazdaságtudományi Karon szerzett másoddiplomát. Az egyetemi évek alatt hét éven keresztül a kommunikációs tanácsadással és reklámfilmek gyártásával foglalkozó vállalkozását vezette, amelyet még egyetemi csoporttársaival alapított. Ügyfeleik között jelentős hazai és nemzetközi márkák, illetve civil szervezetek is megtalálhatóak voltak.

Maczelka Márk 2012 júliusában csatlakozott a SPAR csapatához. Kezdetben online marketing menedzserként, később új média menedzserként dolgozott. A SPAR-nál több jelentős üzletfejlesztési, stratégiai és marketingkommunikációs projekt vezetése, kidolgozása fűződik nevéhez.

SOCIAL MEDIA