Új HR igazgató a Central Médiacsoportnál

Karrier Kiemelt

Jövő év január elsejétől Buláth Zsolt tölti be a Central Médiacsoport HR igazgatói pozícióját. A szakember mintegy 23 éve dolgozik HR területen és a Affideától érkezik a lapkiadóhoz.

 

 

Buláth Zsolt az ELTE-n szerzett szociológus diplomát követően HR területen helyezkedett el, ahol szakmai pályafutásának meghatározó része a MOL-csoportban eltöltött másfél évtized volt.  Vezető szakértőként képzés-fejlesztéssel és tehetségmenedzsmenttel is foglalkozott; HR kollégáival és csapatával több nemzetközi HR szakmai díjat is elnyert. A MOL után a Deloitte magyarországi HR tanácsadási csapatához csatlakozott menedzserként, amely során különböző szektorokban működő ügyfeleket támogatott abban, hogy sikerre vigyék HR fejlesztési terveiket. Innen az Affideához vezetett az útja, amely vállalatnál először vállalatfelvásárlásokhoz kapcsolódó HR tevékenységekért felelős vezetőként, majd 2020-tól globális HR üzleti partnerként dolgozott.

„Fiatalkorom óta szenvedélyes olvasó és újságelőfizető vagyok. Szeretek a mindennapi rohanásban is időt szakítani arra, hogy megálljak, és egy kávé mellett átfussam kedvenc online és nyomtatott újságjaimat. Örülök, hogy egy új, izgalmas és kreatív szakmai világba nyerhetek betekintést és hozzájárulhatok sokszínű HR szakmai tapasztalataimmal a Central Médiacsoport Zrt. üzleti sikereihez”– mondta el Buláth Zsolt, a Central Médiacsoport új HR igazgatója.

Buláth Zsolt Jurida Petrát váltja a HR igazgatói székben, aki az emberi erőforrás osztály vezetését 2020-ban, a pandémia őszi időszakában vette át. Feladatai közé tartozott minden korábban megszokott folyamat és gyakorlat újragondolása, valamint azok alkalmazása a tartósan megváltozott körülményekben. Csapatával komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a teljes home office időszakában is fennmaradjon a munkahelyi közösségélmény és a hatékony szervezeti működés, kiemelt figyelmet fordított a vezetők támogatására és fejlődésére, valamint a kollégák mentális egészségére. Jurida Petra 2006 óta volt a Kiadó életének része, 2008-tól a digitális portfólió jogi támogatását infokommunikációs szakjogászként támogatta, és aktív szerepet vállalt a médiaipar digitalizálódásához kapcsolódó komplex folyamatok standardizálásában. Petra 2024 januárjától pszichológusként folytatja karrierjét.

 

 

SOCIAL MEDIA