Új elnök-vezérigazgatót nevezett ki a GE

Karrier

Augusztus 1-től John Flannery, a GE Healthcare jelenlegi elnök-vezérigazgatója veszi át a konglomerátum vezetését. Jeff Immelt az év végéig az igazgatóság elnöke marad.

„A globális piacok viharos átalakulása idején, amikor a technológiára és a működési kiválóságra összpontosítunk, nem lehetne John Flannerynél jobb embert találni a GE vezetésére. Egyedülálló tapasztalattal és erős készség-készlettel foglalja el a pozíciót. John pályafutása közel felét az Egyesült Államokon kívül töltötte, és összetett pénzügyi és ipari üzleteket vezetett világszerte, köztük a GE Healthcare-t, az indiai GE-t, valamint az Alstom sikeres felvásárlása kapcsán a GE üzletfejlesztési csapatát. Közvetlen befolyással bírt a vállalat irányítására, pénzügyi egészségére és pozíciójának kivívására, mint a világ első számú digitális iparvállalata” – nyilatkozta a kinevezés kapcsán Jack Brennan, a GE igazgatótanácsának független igazgatója.

Az 55 éves Flannery pályafutását 1987-ben kezdte a GE Capital-nél, ahol felvásárlások kockázatelemzésével foglalkozott. Az 1990-es években a vállalat átstrukturálását és a leépítéseket menedzselő csapatot vezette, ahol tárgyalási készségéről és a működés fejlesztését javító elképzeléseiről vált ismertté. 1997-ben Argentínába költözött, ahol a latin-amerikai GE Equity, illetve az argentin és chilei GE Capital működését irányította. 2002-ben a GE Equity elnök-vezérigazgatójává nevezték ki, és ezen minőségében nehéz időszakon segítette át a céget. 2005-től az ázsiai-csendes-óceáni térségben vezette a GE Capitalt, majd 2009-ben átvette az indiai GE irányítását. 2013-ban a GE társasági üzletfejlesztésének vezetője lett, mely szerepében a tőkeelosztás mellett az Alstom felvásárlását is irányította, miközben közreműködött a GE Capital leépítésében és a GE Appliances kiszervezésében. A GE Healthcare-hez 2014-ben csatlakozott, és a működés átpozícionálásával sikeresen fordította meg az üzletág kedvezőtlen folyamatait.

Jack Immelt az új vezér legfontosabb erényei közül a jó ítélőképességet, a kitartást, a tanulási készséget, a csapatépítési képességeket és a versenyszellemet emelte ki amellett, hogy Flannery élvezi a részvényesek, az ügyfelek és a munkatársak bizalmát is.

A vezérváltás tervét már 2011-ben kidolgozták, most pedig a GE Capital helyzetének rendezése és a Bostonba költözés lezárulása után ideálissá váltak hozzá a feltételek. Flannery kinevezésével egyidőben az eddigi pénzügyi igazgatót, Jeff Bornsteint alelnökké léptették elő.

SOCIAL MEDIA