Új akvizíciós és fejlesztési igazgató a HB Reavisnél

Karrier Kiemelt

Új akvizíciós és fejlesztési igazgatót köszönt a HB Reavis magyarországi vállalata: Berényi Zsolt több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a kereskedelmi ingatlanok fejlesztése terén, új munkahelyén pedig a vállalat jövőbeli akvizícióiért, valamint meglévő és új fejlesztéseiért felel.

Tapasztalt szakemberrel gazdagodott a nemzetközi ingatlanfejlesztő, a HB Reavis hazai csapata: Berényi Zsolt a Property Markettől érkezett, ahol az irodafejlesztések vezetőjeként összesen 14 irodaépület fejlesztését koordinálta, beleértve a főváros egyik legnagyobb léptékű beruházását is. Az irodaházak mellett Berényi Zsolt széles körű tapasztalata kiterjed kiskereskedelmi projektek, diákszállók és 5 csillagos hotelek fejlesztésére is, az engedélyeztetési fázistól a kivitelezésen át egészen a birtokba adásig. Az elmúlt 14 évben a vezetése alatt fejlesztett projektek értéke 0,1 és 200 millió euró között volt. Az építészmérnökként végzett szakember 2006 és 2013 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vendégoktatója volt.

A HB Reavis hazai csapatában Berényi Zsolt felel majd a lehetséges akvizíciók és fejlesztések felkutatásáért, valamint az illetékes hatóságokkal és üzleti partnerekkel való kapcsolattartásért is. Zsolt vezeti továbbá az Agora Budapest fejlesztését koordináló háromfős csapatot is.

SOCIAL MEDIA