Ügynökségi partnereket választott a Borsodi Sörgyár

Hírek Kiemelt

Sikeresen lezárultak a Borsodi Sörgyár ügynökségi feladatokra korábban kiírt tenderei. A vállalat munkáltatói márka és ahhoz kapcsolódó közösségimédia-stratégiájának kidolgozásában „A Hatodik Szék” kreatív ügynökség lesz a Borsodi partnere, míg a sörgyár külső kommunikációs aktivitásait továbbra a FleishmanHillard Café látja el.

 

Meghívásos, kétfordulós tendereken választotta ki a Borsodi Sörgyár ügynökségi partnereit az említett feladatok ellátására.

„Az FMCG szektorra, így a söriparra is, jellemző a folytonos változás, az új kihívások, a folyamatosan alakuló fogyasztói igények és a kihívó szabályozási környezet. Ennek megfelelően a Borsodi Sörgyár számára kiemelten fontos a hiteles kommunikáció minden körülmények között, valamint a folyamatos megújulás, fejlődés a kommunikációs eszközök és csatornák területén. Szeretnénk, ha a jövőben nagyobb hangsúlyt kapna a Top Employer díjjal is elismert, emberközpontú vállalati kultúránk kommunikációja, emellett szeretnénk megújulva folytatni azt, ami már jól bevált a külső kommunikáció terén és a fenntarthatóság jegyében építkezni. Ezért különösen fontos számunkra, hogy olyan ügynökségekkel dolgozhassunk együtt, akik hozzánk hasonlóan stratégiában gondolkodnak, mégis elég rugalmasak ahhoz, hogy reagáljanak az aktuális kihívásokra” – mondta Besze Ágnes, a Borsodi Sörgyár jogi és vállalati kapcsolatok igazgatója a kiválasztási folyamat kapcsán.

„A Hatodik Szék” kreatív ügynökség a munkáltatói márka és ahhoz kapcsolódó közösségi média stratégiájának újragondolásában és a tartalom kialakításban támogatja a Borsodi Sörgyárat. Az ügynökséget öt elkötelezett szakember alapította, több évtizedes nemzetközi reklámügynökségeknél szerzett tapasztalattal.

„Izgatottan várjuk a közös munkát a Borsodival, a motivációnk, hogy a belső munkavállalók elégedettsége és elkötelezettsége harmonizáljon a vállalat külső megítélésével. Ez egy izgalmas és kihívásokkal teli feladat, de meggyőződésünk, hogy a közösen kialakított stratégiával sikerrel fogunk járni” – mondta Kénosi Patrícia, „A Hatodik Szék” kreatív ügynökség képviselője (nyitó képünkön).

A párhuzamosan zajló tendereljárás eredményeként a Borsodi Sörgyár külső kommunikációját továbbra is a FleishmanHillard Café támogatja majd. A két vállalat már 2017 óta dolgozik együtt. A régi-új együttműködés rögtön egy jelentős, termékbevezetéssel egybekötött sajtóeseménnyel indult.

„A jelenlegi kommunikációs piacon rendkívül ritka, hogy egy partnerség olyan hosszú időn keresztül kitartson, mint a FleishmanHillard Café és a Borsodi Sörgyár együttműködése. Az elmúlt években közösen megéltük a sörforradalom örömeit, valamint a covid és az azt követő évek kihívásait. Azt gondoljuk, hogy a Borsodi sikerének egyik titka az, ami az együttműködésünk záloga is. A nyílt, hiteles, partneri viszony. Büszkék vagyunk arra, hogy közösen folytathatjuk a munkát” – mondta Szatmári Péter, a FleishmanHillard Café szakmai igazgatója.

 

SOCIAL MEDIA