Töretlen a grilltermékek népszerűsége a SPAR-ban

Hírek Kiemelt

Az üzletlánc áruházai idén is kibővített idényválasztékkal várják a grillezőket. A SPAR saját húsüzemének sertés- és marhahús-termékei, illetve a tradicionális vastárcsák és gázgrill-gépek mellett a széles kínálatban megtalálhatóak a faszenes gömbgrillek, a zománcozott bográcsok és a kerti sütéshez szükséges kellékek.

 

Maczelka Márk

„A SPAR Magyarország évről évre bőséges és minőségi húsalapanyag- és eszközkészlettel segíti a professzionális és házi grillséfeket. A félsertések 100%-ban magyar gazdáktól érkeznek, az azokból előállított itthoni áruk az üzletláncunk teljes sertés-szortimentjét felölelik” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. Hozzátette: „Tapasztalataink szerint a vevők választásában a húsok frissessége és minősége játssza a döntő szerepet. Másrészt fontosnak tekintik az ár-érték arányt, illetve az adott hús származási helyét. A grilltermékek, közöttük a húsáruk forgalma 2020-ban az azt  megelőző évi szezonhoz képest közel a duplájára emelkedett. Ebben szerepet játszott az is, hogy az átmeneti zárások és kijárási korlátozások hatására a kerti grillezés az embereknek a szabadság érzetet nyújtotta.”

A grillidény az első, napsütötte meleg napoktól számítható, újabban már március közepén kezdetét veszi és ideális időjárási esetben szeptember végéig tart. A grillnyersanyagok és sütési eszközök, kellékek kereslete ilyenkor látványosan megnő, a húskészítményeknél, különösen a régóta piacvezető, hagyományosan magyaros ízvilágú – paprikás és fokhagymás – grilltermékek a leginkább kedveltek. Az idei kínálatban ezek mellett megjelennek a speciálisabb ízesítésű termékek is, a vásárlók egyre nyitottabbak például a sörös és juharszirupos fűszerezésű sütni valók iránt.

A SPAR online shop tavaly közel 150-féle élelmiszer és non-food jellegű grilltermékkel várta a vásárlókat, köztük a népszerű SPAR BBQ termékcsalád áruival. Ebben az évben még nagyobb teret kap a webshopos értékesítés: azért, hogy a vásárlók minél gyorsabban és egyszerűbben megtalálják a keresett grillterméket, a SPAR online shopban külön azonosítóval jelölik a grillkategória termékeit. Emellett pedig a vállalat bővíteni kívánja a webes felületen kínált nem élelmiszer választékát is.

A tapasztalatok alapján a non-food szortiment grillgépei közül idén is a kedvezőbb árú, alap, faszenes gömbgrillt viszi haza a legtöbb vásárló. Megélénkül a kereslet a zománcozott és a rozsdamentes acél bográcsok – és tartozékaik, állványaik – iránt is. Az egyéb grilleszközök tekintetében a húsok pácolásához, sütéséhez, forgatásához és préseléséhez használatos segédeszközök számíthatnak kiemeltebb érdeklődésre. Ezek a kellékek az áruházakban és az online shopban egyaránt széles választékban fellelhetőek, mind az alacsonyabb, mind a magasabb árkategóriákban. A tűzgyújtókat illetően pedig az alapvető eszközök a faszén és begyújtó folyadék mellett a szilárd alágyújtóst, valamint a petróleumkockát választják sokan.

A SPAR hálózatát a bicskei Regnum Húsüzem és Oktatóközpont, illetve 2020 novemberétől már az új termelőegység is, a Regnum Húsüzem Perbál látják el húsokkal és húskészítményekkel. A bicskei egység tavaly – többek között 1,34 millió kilogramm bontott marhahúst és 12,5 millió kilogramm bontott sertéshúst dolgozva fel – 45,7 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhetett el, illetve védjegyhasználati jogot is szerzett egyes saját márkás hústermékekre.

 

 

SOCIAL MEDIA