Tizedik évét kezdi az E.ON Hungária Csoport és a Magyar Vízilabda Szövetség együttműködése

Hírek

Az együttműködés 2014-ben kezdődött, azóta a válogatott főtámogatója, az OB I. férfi és női hazai bajnokságok névadó szponzora lett a vállalat.

 

A hazai vízilabdasport és az E.ON közös útja 2023-ban is folytatódik, az E.ON újabb egy évvel hosszabbítja meg az együttműködést, és a válogatott csapatok számára is kiemelt támogatást nyújt.

Az elmúlt időszakban több jelentős sikert is elkönyvelhetett a sportág: Varga Zsolt vezetésével a férfiválogatott tavaly szeptemberben ezüstérmes lett a spliti Európa-bajnokságon, míg márciusban az Európa-bajnok horvátok zágrábi legyőzésével kvalifikálta magát a Világkupa Szuperdöntőjébe.

Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta: „Játékosként, klubvezetőként, majd most elnökként más-más perspektívából kell látnom a vízilabdát, egyvalami azonban ugyanaz: csapatot kell építeni, a medencében is, a szövetségben is, és mondhatom, a támogatóknál is. A szövetség új vezetése jó úton halad, hogy egy, a sportág súlyához méltó, igazán minőségi csapat álljon partnerként a magyar vízilabda, és a leginkább reflektorfényben lévő válogatottjaink mellett. Játékosként és vezetőként is megtapasztaltam: mindig öröm, ha a csapat legrutinosabb, legrégebben velünk ’játszó’ tagja meghosszabbítja a szerződését, hiszen nagyon sokan szeretnék a soraikban tudni az olyan kiválóságokat, mint az E.ON. Büszkék vagyunk, hogy a magyar sporttámogatási piac egyik legnagyobb, legmegbízhatóbb és a sport iránt leginkább elkötelezett szereplője nem csupán velünk tart a következő években, de még szorosabbra fűzi velünk a köteléket, és még hatványozottabban támogat bennünket.”

Az E.ON a szurkolók energiáját is segít közvetíteni, hogy az ott lehessen július 14-30. között a játékosokkal Fukuokában. A vizes világbajnoksághoz kapcsolódó szurkolói kampány a „Szurkoljunk együtt Fukuokáig” mottó jegyében, nyereményjátékkal egybekötve gyűjti össze a szurkolói hangokat – buzdításokat, rigmusokat, dalokat – és különleges, beépített hanghordozóval ellátott vízilabdasapkákba rejtve juttatja el Japánba, közvetlenül a játékosok fülébe. Így a csapatokat távolról buzdítók hangja ott is erőt adhat a sportolóknak, ahol a magyar közönség nem lehet velük – írják.

Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese az együttműködéssel és a kampánnyal kapcsolatban elmondta: „Ez a nagy múltú és sikerekkel teli partnerség azért működik ilyen jól, mert értékeink közösek: együttműködés, inspiráló célok kitűzése, folyamatos fejlődés és a közös sikerek megélése. A vízilabdasportot, akár egy energiacéget ugyanaz a vezérlő elv, a mindig jobb teljesítményre sarkalló belső erő tartja mozgásban. Szeretnénk továbbra is részesei lenni az örömöknek, sikereknek, ezért együttműködésünket kiterjesztjük, és a válogatott számára is támogatást nyújtunk. És persze szeretnénk ott lenni akkor is, amikor bátorításra, biztos háttérre, buzdításra van szüksége a sportolóknak, ezért segítünk eljuttatni a magyar szurkolói energiákat, a buzdítás hangjait a csapatokhoz. Bízom benne, hogy ezzel a kezdeményezéssel megadhatjuk a válogatottak tagjainak azt a pluszt, amelyre Fukuokában is szükségük van: hogy tudják, egy emberként szurkolunk értük, a közös sikerért, a győzelemért.”

 

Fotó: Jamniczky Zsolt és Madaras Norbert

 

SOCIAL MEDIA