Főoldal/Tejszínhub

A Debrecen gólzáporos meccsen verte a Fradit

A Debrecen gólgazdag mérkőzésen 5-4-re nyert otthon a több mint egy félidőn át emberhátrányban futballozó, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen.   A Debrecennek ez volt az első győzelme Nestor El Maestro irányításával, az FTC pontvesztése pedig azt jelenti, hogy az éllovas Puskás Akadémia már a […]

Tovább olvasom

La Liga: Bilbaóban elvérzett a Real Madrid

Mindkét csapat számára nagy volt a tét a 19. fordulóból előrehozott mérkőzésen. A Real Madrid tartani akarta a lépést az első helyezett Barcelonával, a Bilbao pedig meg akarta erősíteni Bajnokok Ligáját élő negyedik helyet a táblázaton.   Arról nem is beszélve, hogy Baszkföldön 2015 óta vártak egy Real elleni hazai sikerre. A mérkőzés jó iramban […]

Tovább olvasom

Reagált a TV2 a DWTS-t és a Szabó Zsófit ért vádakra

Ahogy arról a 24.hu korábban is írt, több nézőnek nagyon ismerős volt Szabó Zsófi és új táncpartnerének hétvégi koreográfiája. Nem csoda, mert az amerikai Dancing with the Starsban 2020-ban láthattak a nézők nagyon hasonlót Derek Hough és Hayley Erbert közreműködésével.   A szemmel is jól látható hasonlóságok miatt a portál kérdéseket küldött a TV2 sajtóosztályának, hogy megtudják, szándékos vagy teljesen véletlen a […]

Tovább olvasom

La Liga: ma este Bilbaóban kell bizonyítania a Real Madridnak

A 19. fordulóból előrehozott mérkőzésen tegnap a Barcelona 5:1-re győzött Mallorcán és ezzel megerősítette első helyét.   Ma este az üldöző Real Madridnak Bilbaóban kell nyernie, ha nem akar lemaradni a bajnoki versenyfutásban. A feladat egyáltalán nem lesz könnyű, ugyanis a hazai pályán mindig veszélyes Bilbao jelenleg a negyedik, még Bajnokok Ligáját érő helyen tanyázik […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök: Tóth Szilárd csapata is bemutatkozott

A sárgák folytatták A Konyhafőnök versenyét a második elődöntő napon. Tóth Szilárd ételét, egy köménymagos levest másolták le a csapattagjai, majd párban kellett bizonyítaniuk. Az egyik páros a séfet is megnyerte magának, együtt főzhettek ugyanis a World Class minősítésű, két késsel rendelkező, Michelin-csillagos séffel, akitől nem győztek tanácsokat kérni.   Egy újabb versenyzőtől búcsúzott a zsűri […]

Tovább olvasom

La Liga: Magára talál-e kedden este Mallorcán a Barcelona? – FRISSÍTÉS

Ma és holnap két előre hozott mérkőzést játszanak a spanyol első osztályban. A Barcelona és a Real Madrid egyaránt idegenben lép fel.   A 19. fordulóból előrehozott két mérkőzés nagy tétje most az, hogy magára talál-e végre az elmúlt három fordulóban mindösszesen egyetlen pontot szerző Barcelona. Ha a katalánok nem tudnak győzni a Mallorca vendégeként, […]

Tovább olvasom

Premier League – Szoboszlaiék Newcastle-ben folytathatják remek sorozatukat

Szoboszlai Dominik éllovas csapata, a Liverpool a Newcastle United vendégeként lép pályára szerdán az angol labdarúgó-bajnokság hétközi, 14. fordulójában, melynek csúcsrangadóját az Arsenal és a Manchester United vívja egymással.   Az Arne Slot vezetőedző által irányított liverpooli együttes egészen szenzációs formában futballozik hónapok óta, ennek köszönhetően legutóbbi 16 tétmérkőzéséből 15-öt megnyert és egy döntetlent ért […]

Tovább olvasom

Női kézilabda Eb – Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott

A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn, így csoportelsőként, a maximális két ponttal lép tovább a középdöntőbe.   Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány olimpiai hatodik helyezett együttese csütörtökön Törökországot 30-24-re, szombaton Svédországot 32-25-re győzte le a debreceni Főnix Arénában. A középdöntő során ugyanitt lép pályára csütörtökön, pénteken, […]

Tovább olvasom

Az Árulók: a bizalmatlanságnak ára van – és a bizalomnak is

Továbbra sem sikerül Gyilkost fogni a kastélyban. A Halállistát „túlélő” Réka remek mesével állt elő, ám Viktor kétkedve hallgatta a Gyilkos történetét. Gáspár is igyekezett mindenkit a legártatlanabbnak tűnő Áruló ellen hangolni. A boszorkányok szintén ellentámadásba lendültek Gáspár ellen. A napi próbatételen a játékosok 1 millió 800 ezer forintot gyűjtöttek.   A csapatra egy meglepetés is várt: […]

Tovább olvasom