Pénteken nyit a Vörösmarty téri és a Szent István téri karácsonyi vásár is

A tavaly másodjára is Európa legjobb karácsonyi vásárának választott Advent Bazilika látogatóit 12 méteres karácsonyfa, fényfestés, szelfipont, jégpálya, valamint minőségi kézműves és gasztronómiai kiállítók fogadják a Szent István-bazilika előtti téren – tudatták a szervezők az MTI-vel.   Közleményük szerint a rendezvény területén mintegy 120 hazai kiállító kap helyet. A gasztronómiai árusok a közkedvelt, kizárólag kifogástalan […]

Tovább olvasom

Idén nem lesz karácsonyi vásár Budapesten

Idén a főváros nem rendez karácsonyi vásárt, mert már nincs elég idő a rendezvény előkészítésére – nyilatkozta Faix Csaba, a Budapest Brand vezetője az ATV-nek.   A korábbi városarculati és fesztiválszervező cégekből lett Budapest Brand vezetője, Faix Csaba a Napi.hu értesülésére reagálva elmondta az atv.hu-nak, hogy az idén a főváros nem rendez karácsonyi vásárt, mert már nincs […]

Tovább olvasom

Taroltak a magyar mesekönyvek a nemzetközi vásáron

A világ egyik legjelentősebb könyvvásárán, a bolognai Children’s Bookfairen több olyan nemzetközi könyvkiadóval is megkezdte a tárgyalásokat a Szalay Könyvek. Ennek köszönhetően az egész kontinensen népszerűsítenék a magyar irodalmat és a hazai szerzőket a külföldi olvasóközönség körében.   Közel hatvan éve kerül megrendezésre a Bologna Children’s Bookfair, a világ vezető gyerekkönyv kiadóinak nemzetközi expója, amelyen […]

Tovább olvasom

Világhírű művészek alkotásaival készül a Kálmán Makláry Fine Arts az idei Art and Antique művészeti vásárra

A galéria standján két különleges Hantai Simon festmény is szerepel, amelyek most először láthatóak Magyarországon.   Az egyik egy 1958-as emblematikus gesztusfestészeti alkotás, amelynek párdarabja a neves Gorelli gyűjteményből származik, és jelenleg a párizsi Pompidou gyűjteményét gazdagítja. Az 1963-64-ben készült kép már méreténél fogva is kuriózumnak számít. A „Catamurons” címet viselő mű, Hantait a világhírnévhez […]

Tovább olvasom

Több mint harminc kortárs és klasszikus galéria az Art and Antique művészeti vásáron

Több mint harminc kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító várja az érdeklődőket az Art and Antique művészeti vásáron, amelyet március 3. és 6. között rendeznek a budapesti Bálnában.   A szervezők tájékoztatása szerint az immár negyedik alkalommal megrendezendő seregszemlén egyebek mellett Bortnyik Sándor és Nádler István műveit állítja ki az Erdész Galéria, Boldi-szobrot […]

Tovább olvasom