Bonyolódik a fogyasztói szerződések szabályrendszere

Lényeges változásokra kell felkészülniük a vállalkozásoknak 2022. január 1-jétől az áruk adásvételét és a digitális szolgáltatások nyújtását érintő fogyasztói szerződésekkel kapcsolatban. A PwC Legal zakértői kielemezték a vonatkozó kormányrendelet legfontosabb elemeit.   Az Európai Unió megerősíti a fogyasztóvédelmi jogszabályok végrehajtását „A fogyasztói szerződéseket meghatározó jelenlegi szabályrendszer még olyan környezetben született meg, ahol a felek személyesen […]

Tovább olvasom

Rendkívüli intézkedések az építőiparban

A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra. A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is. Ennek oka, hogy amennyiben az állam gyakorolja az elővásárlás jogát, úgy egy hazai eladó nem feltétlenül […]

Tovább olvasom

Nem lehet titokban tartani a jövőben a tényleges tulajdonosokat

A napokban benyújtott törvénytervezet szerint 2021. május 15-től léphet hatályba az az új törvény, amely létrehozza a tényleges tulajdonosok központi nyilvántartását. Azt a nyilvántartást, amelynek felállítását már évek óta várják a pénzmosás-megelőzési kötelezettségekkel érintett szolgáltatók, illetve a nyilvántartásban adatszolgáltatási feladatokkal érintett cégek és más szervezetek.   „A korábbi szabályozás folyamatosan változott az angol „utlimate beneficial […]

Tovább olvasom

Mennyi juttatás fizetendő március 8-tól az otthon maradó munkavállalóknak?

A kormány a koronavírus-járvány alatt hozott eddigi legszigorúbb közegészségügyi célú intézkedése a március 8-tól 22-ig elrendelt általános üzletzárás, továbbá az óvodák és általános iskolák április 7-ig tartó bezárása. Ez az ún. szigorított védekezési intézkedés a juttatások szempontjából két munkavállalói csoportot is érint: azokat, akiknek a munkavégzési helye hétfőtől két hétre bezár, illetve azokat, akiknek március […]

Tovább olvasom

Mit tehetnek a munkáltatók a védettségi igazolvánnyal?

Márciustól állítják ki a védettségi igazolványokat azok számára, akik már igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, vagy akik oltással váltak védetté. A jelenlegi jogszabályok még nem adnak egyértelmű iránymutatást arról, milyen jogosítványokkal járhat majd a védettségi igazolvány. Ahogy arra sem adnak választ, hogy mit tehet a munkáltató a munkavállaló által bemutatott igazolvánnyal. Konszenzus mutatkozik azonban abban, hogy […]

Tovább olvasom

PwC: Magyarország lemaradt a drónok üzleti célú hasznosításában

Nemzetközi színtéren a pilóta nélküli repülőgépek üzleti és ipari alkalmazásában számos országban és szinte minden iparágban komoly fejlődés ment végbe az elmúlt évtizedben. A magyar drónökoszisztéma mindeközben visszafogott mértékben fejlődött, ami komoly lemaradást okozott – áll a PwC Magyarország elemzésében. Ennek elsődleges oka a specifikus jogi szabályozás hiánya volt, amely 2021-re az európai uniós szabályozás […]

Tovább olvasom

Új rendelet szabályozza a veszélyhelyzet alatti távmunkavégzést

Új kormányrendelet szabályozza a távmunkavégzést, melynek elsődleges célja, hogy a távmunkavégzés olyan feltételek mentén történjen, amelyben a munkáltató és munkavállaló kölcsönösen megállapodnak. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői szerint a megállapodásnak írásos formában kell történnie. A kormányrendelet azt is előírja, hogy a munkavédelmi törvény távmunkavégzésre vonatkozó speciális szabályait nem kell alkalmazni […]

Tovább olvasom

Testreszabott hiányérzet? – Fogyasztóvédelmi kihívások az online piactereken

Vastagon fog a Gazdasági Versenyhivatal ceruzája, ha az online piacterekről van szó. A közelmúltban a GVH több súlyos, milliárdos nagyságrendű összeget is elérő bírságot szabott ki az online piactereken zajló magatartások miatt – gondoljunk csak a Booking.com B.V., valamint az Alza.hu Kft. és az Alza.cz a.s. ellen lefolytatott eljárásokra. E folyamat nem zárult le, hiszen nyilvános […]

Tovább olvasom

Visszatérés a munkahelyekre

A kormány 2020. május 15-én, illetve 16-án megalkotott rendeleteivel (208., 211.) lehetőséget biztosított a fokozatos visszarendeződésre a munkahelyeken. Azoknál a munkáltatóknál, ahol a munkavállalók nagy része otthoni munkavégzésben vagy állásidőben töltötte az elmúlt két hónapot, a visszarendeződés számos munkáltatói feladatot generál. Ahol a kijárási korlátozások alatt is bejártak a dolgozók a munkahelyre – például egyes […]

Tovább olvasom