Lilu gerjesztett ellenséges hangulatot Rákay Philip ellen?

Rákay Philip volt Fiala János vendége, ahol a producer-műsorvezető ezúttal is felidézte, hogy min kellett átmennie, amikor kiállt az akkori kormánypárt mellett 2002-ben, és megvallotta fideszes identitását. Ez az a bizonyos Kossuth téri rendezvény, ahol Rákay szerint több milliós volt a Fidesz-szimpatizánsok száma – írja a 24.hu.   „A rendezvényt követően, Orbán Viktor melletti hivatalos kiállásom miatt […]

Tovább olvasom

Megérkezett Rákay Philipék hatmilliárdos Petőfi-filmjének előzetese

Kifejezetten sok akciójelenet várható a Most vagy soha! című filmből, amelyet a film első teaser előzetese is alátámaszt.   Ebben az 1848-as forradalmat jó pár bunyóval és harci jelenettel próbálják életre kelteni az alkotók. https://www.youtube.com/watch?v=Knux0p-1_hM A filmről a 24.hu már megírta, hogy a több mint 6 milliárd forintos költségvetésével minden idők legdrágább magyar játékfilmje lesz. […]

Tovább olvasom

Ilyen lesz az előzetes szerint Rákay Philip Aranybulla-sorozata

A sorozatot december 25. és 30. között, este 8 órától tűzik majd műsorra.   Mára pedig a Kriskó László rendezésében, Rákay Philip produceri munkájának köszönhetően megvalósult minisorozat előzetese is publikussá vált. A Trill Zsolt és Veréb Tamás (II. András) mellett Török Franciskát (Gertrúd), Rátóti Zoltánt (János érsek), illetve Fenyő Ivánt és László Zsoltot is felvonultató Aranybulla első látásra látványosnak tűnhet, a képsorok, illetve a hangsáv együtt azonban minden lehetséges eszközzel azt […]

Tovább olvasom