Továbbra sem népszerű a magyar olimpiarendezés ötlete

Ma is többségben vannak azok, akik nem támogatnának egy esetleges magyar pályázatot, mert azt gondolják, csak a kormányközeli vállalkozók nyernének az ügyön – derült ki a Publicus Intézet felméréséből, amelyet a Népszavának készítettek.   Arra a kérdésre, hogy támogatna-e egy esetleges olimpiai pályázatot, a megkérdezettek 41 százaléka felelt igennel vagy inkább igennel, és 55 százaléka […]

Tovább olvasom

Szeptemberben bontják a Magyar Rádió történelmi épületét

2025 tavaszára véget ér majd a bontás, akkorra pedig a kiviteli tervek is összeállnak, és nekiindulhatnak az előreláthatólag egy évet csúszó, 2028-ig tartó építkezésnek.   Mint azt a 24.hu írja, ma sajtótájékoztatót tartott a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Múzeum a Károlyi-palota előtt a Pollack Mihály téren. A helyszínen pedig Lánszki Regő építészeti államtitkár […]

Tovább olvasom

Visszalépett az elnökjelöltségtől Joe Biden

Bejelentette visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke az X-en, és ezzel pontot tett az elnökválasztási kampányt kísérő kálváriájának végére – írja a 24.hu.   A döntést bejelentő levélben kifejti, hogy habár készült a második ciklusára, a pártja és hazája érdekeit az szolgálja, ha hátralép, és innentől kizárólag az elnöki feladatokra koncentrál. „Bár szándékomban állt megpályázni […]

Tovább olvasom

A külső biztosítók hibázhattak a Trump elleni merényletkísérletnél

Július 13-án Pennsylvania államban egy kampányrendezvényen lövöldözés tört ki, amelyet merényletkísérletként kezelnek Donald Trump volt amerikai elnök ellen. Az incidens során Trump megsérült, de szerencsére életben maradt, míg egy rendezvényen részt vevő személy életét vesztette. A lövöldözőt, egy húsz éves férfit, letartóztatták és az FBI vizsgálja az esetet​. „Egyértelműen kijelenthető, hogy a külső biztosítók hibáztak, […]

Tovább olvasom

Kúria: Újra kell számolni a főpolgármester-választáson leadott összes érvényes szavazatot

A Kúria vasárnap délután hozta nyilvánosságra végzését, amely kimondja, hogy a Kúria elrendeli a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat Nemzeti Választási Bizottság általi átvizsgálását, valamint újraszámlálását. A főpolgármester-választás eredményét az érvényes szavazatok újraszámlálása alapján kell majd megállapítani. A Kúria végzése ellen további jogorvoslatnak nincs helye. Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán reagált a Kúria döntésére, a posztban azt írta: „Na […]

Tovább olvasom

Alkotmánybíróság: Új döntést kell hoznia a Kúriának a főpolgármester-választásról

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria a főpolgármester-választás eredményét jóváhagyó végzését, amely szerint Karácsony Gergely nyert Vitézy Dávid előtt.   Az Alkotmánybíróság határozata szerint a Kúria végzésében nem indokolta meg kellően miért találta alaptalannak Vitézynek a Nemzeti Választási Bizottság határozata ellen előterjesztett bírósági felülvizsgálati kérelmet, ami a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmére vezetett. Az ügyben a Kúriának új eljárást […]

Tovább olvasom

Miért nem zavarja Magyar Péter szavazóit, hogy a piros BMW-jével pózol, amikor már egy Skoda is kiveri a biztosítékot?

Böcskei Balázs, a Príma Szovjet Gépkocsi adásában beszélt arról, hogy Magyar kommunikációs hadjárata miért lett ennyire sikeres, és miért pattan le gyakorlatilag minden zűrös ügy az új ellenzéki politikusról.   Böcskei Balázs szerint a 2000-es évek elején a politikai pártok három alapra építették a kommunikációjukat: 1. A politikus pont olyan mint a mosópor, úgy is […]

Tovább olvasom

Döntött az Európai Néppárt a Tisza Párt EP-képviselőiről

Az Európai Néppárti Képviselőcsoport kedden hivatalosan is úgy döntött, hogy 14 új európai parlamenti képviselőt fogad a soraiban, így a Tisza Párt megválasztott képviselőit is, közölték a honlapjukon.   Az újonnan felvett európai parlamenti képviselők közt ott van Magyar Péter, Dávid Dóra, Tarr Zoltán, Kulja András Tivadar, Lakos Eszter, Gerzsenyi Gabriella és Kollár Kinga. A közleményben kiemelték, a […]

Tovább olvasom

Európai választások 2024: frissített parlamenti mandátumbecslés

Az új Európai Parlamentre vonatkozó frissített mandátumbecslés 26 ország végleges, illetve előzetes eredményei, valamint egy tagállam választások előtti adatai alapján készültek.   Az előrejelzés az alábbi adatokon alapul: végleges eredmények kilenc országból: Ciprus, Franciaország, Görögország, Horvátország, Litvánia, Lengyelország, Málta, Németország és Szlovákia. előzetes eredmények 17 országból: Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Magyarország, Olaszország, […]

Tovább olvasom

Egész estés választási műsorral készül az ATV június 9-én

A választási műsor 16:55-kor indul, a központi stúdióból Sváby András kapcsolja majd a pártok választási központjait, Krug Emília és Bodacz Balázs közlik a legfrissebb hazai és európai eredményeket, Szöllősi Györgyi és Rónai Egon politológusokkal és újságírókkal elemzik az este történéseit. A Híradó stúdiójában pedig Gesztesi Máté mondja a legfrissebb híreket.   Élőben kapcsolják majd a […]

Tovább olvasom