Kiderült, mi nyomasztja a legjobban a fizikai dolgozókat

A munkavállalók inkább elégedettek a munkájukkal, a munkahelyükkel és a munkavégzés körülményeivel, ugyanakkor egyes területeket illetően mégis negatívan vélekednek – derült ki a Pannon-Work Zrt. nyolcszáz fős mintán, fizikai dolgozók körében végzett reprezentatív kutatásából. A felmérés eredményei nagy jelentőséggel bírnak valamennyi fizikai dolgozót foglalkoztató cég számára, hiszen a mintegy 4,7 millió fő (KSH, 2023) foglalkoztatott […]

Tovább olvasom

A pénzkereseti lehetőség jelenti a legfontosabb motivációt a munkát vállaló diákok életében

A nappali képzésben résztvevő és munkaerőpiacon is megjelenő diákok több mint fele (52 százalék) az iskolaszövetkezetek közreműködésével jut álláslehetőségekhez, közel egynegyedük (22 százalék) közvetlenül kerül kapcsolatba a munkáltatóval, illetve minden tizedik tanuló gyakornokként dolgozik az adott munkahelyen – derült ki a Pannon-Work Zrt. száz fős mintán elvégzett nem reprezentatív kutatásból.   A munkát vállaló diákok […]

Tovább olvasom