TV2 Csoport: Kiemelkedő sikerek egy kihívásokkal teli környezetben

A TV2 Csoportot a rendkívüli 2020-as évben leginkább az motiválta, hogy mind a nézők, mind az üzleti partnerek és hirdetők, mind pedig a dolgozók felé megmutassa, hogy rá a nehéz periódusokban is lehet számítani. Felelős tévétársaságként a TV2 Csoport március óta minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a koronavírus elleni küzdelmet; a hírműsorokban kiemelt figyelmet fordít […]

Tovább olvasom

Körkérdés a tévés piac állapotáról I. – Csikesz Erika helyzetértékelése

A két legnagyobb kereskedelmi televízió értékesítési igazgatóját és a két nagy sales house ügyvezetőjét, azaz három szakembert kérdeztünk a tévés piac aktuális állapotáról és a fellendülés esélyeiről. Elsőként Csikesz Erika, a TV2 Média Csoport értékesítési igazgatója válaszait közöljük. (Mindhárom interjú szeptember első hetében készült – a szerk.)   Mindannyian szép reményekkel vágtunk neki a 2020-as […]

Tovább olvasom

Csikesz Erika: „Az év második felében minden eddiginél nagyobb mértékű kereslettel kalkulálunk”

A Márkamonitor Koronavírus Krónika címmel kisinterjú-sorozatot indított. A legkülönbözőbb szektorokban dolgozó kollégákat kérdezzük arról, hogyan érintette a cégét és az iparágát a pandémia, és ő maga milyen tanulságokat vont le az elmúlt hetek mindent felforgató eseményeiből.  Mai beszélgetőpartnerünk Csikesz Erika, a TV2 értékesítési igazgatója.   A koronavírus miatt rengetegen ülnek otthon, és megnövekedett szabad idejüket […]

Tovább olvasom