Már a lakásbiztosítást is segít megkötni a mesterséges intelligencia

A K&H ügyfelei közül hétszáz ezren digitálisan aktívak – vagyis pénzügyeiket egyre inkább a digitális csatornákon intézik. Olyannyira, hogy az új számlák több, mint felét immár digitálisan nyitják meg, sőt, a személyi hiteligénylések 68, a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás kötések 73 százalékát is ezen a csatornán intézik az ügyfelek.   Az új ügyfelek egyharmada kifejezetten a fiatalok […]

Tovább olvasom

A XX. század eleji ipari forradalom öröksége: százéves ipari technológiák, amik még ma is működnek

A XX. század elején bekövetkezett második ipari forradalom gyökeresen átalakította az emberek életét. A vasat felváltotta az acél, amely a gépgyártásnak is új lendületet adott. A kémia és a vegyipar fejlődésével olyan új anyagok jöttek létre és terjedtek el, mint az alumínium, a gumi vagy a műanyag. A kőolajból benzint állítottak elő, mely az ekkor […]

Tovább olvasom

Tesztautomatizálást, valamint ipari termékfejlesztést támogat szerverinfrastruktúrával a Magyar Telekom

Két sikeresen pályázó vállalat veheti igénybe egy éven át a térítésmentes, extra szerverkapacitást. A dinamikusan fejlődő Ark-Sys Kft.-nek valamint a három évtizedes gyártói és fejlesztői tapasztalatát több mint 70 országban hasznosító IBV Hungária Kft.-nek szavazott bizalmat a Magyar Telekom zsűrije.   A tavaly ősszel indult pályázaton a szakmai zsűri két vállalat mellett döntött, ahol már […]

Tovább olvasom

Az AI új horizontjai 2024-ben – megerősítéses tanulás, vállalati forradalom, etikai kihívások

A mesterséges intelligencia megállíthatatlanul fejlődik és évről-évre újabb ámulatba ejtő teljesítménnyel fogja elkápráztatni a nagy közönséget. Fekete Csaba Csongor 20 éves tapasztalattal rendelkező AI szakértő prognózisa. 2023 egyik legizgalmasabb, ugyanakkor nagyon megosztó témája a mesterséges intelligencia volt. Novemberben a brit Collins szótár az év szavának választotta az AI-t.Az elmúlt 12 hónapban a ChatGPT az első […]

Tovább olvasom

A Billingo felmérte, mire használják a cégek az MI-t

A mesterséges intelligencia üzleti célú használatára már Magyarországon is egyre több a példa, bár az MI megítélése korántsem egységes a vállalkozók és felhasználók körében. A Billingo online számlázó legújabb kutatásában a hazai vállalkozások mesterséges intelligencia-használati szokásainak, az MI-t övező félelmeknek és várakozásoknak járt utána.   ChatGPT, mesterséges intelligencia alapú chatbotok, robotok. Szinte már nincs olyan […]

Tovább olvasom

A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Sós Péter János

„Megrögzött kommunikátor vagyok” -mondja magáról Sós Péter János. Hosszú pályafutása alatt volt újságíró, reklámszakember, ügynökségvezető, PR-es, egyetemi oktató. Az utóbbiakat ma is aktívan műveli.   Két évvel ezelőtt egy könyv, a #megértjük egymást című kiadvány apropóján beszélgettünk, most egy újabb médiatermék, az online PR szótár megjelenése adott okot a beszélgetésre. Meg persze számtalan más téma: […]

Tovább olvasom

Újabb szabadalom a Lyme-kór kimutatására szolgáló magyar tesztnek

A DualDur teszt kulcsát jelentő sejttechnológiai folyadék és előkészítési módszer után most az automatikus sötétlátóteres mikroszkópia vizsgálatuk (AIM) során használt egyedi fejlesztésű eszköz is szabadalmat kapott. A rendszer a mesterséges intelligencia segítségével lehetővé teszi, hogy eddig el nem érhető érzékenységgel mutassák ki a Lyme borreliosist okozó baktériumok jelenlétét a betegek véréből.   A DualDur validált, Európa legnagyobb […]

Tovább olvasom

Az európai uniós és NATO források 25 százalékát digitalizációra kellene fordítani

A vállalkozások jelentési, adminisztrációs kötelezettségeinek felére csökkentésére, big data, mesterséges intelligencia használatuk 75 százalékra növelésére, a lakosság digitális készségeinek fejlesztésére, és az elérhető uniós és NATO források 25 százalékának digitalizációra fordítására lenne többek között szükség a DIGITALEUROPE szerint ahhoz, hogy 2030-ra Európa egy digitális megoldások használatán alapuló lüktető és versenyképes gazdasággá, egy digitális erőművé váljon. […]

Tovább olvasom

A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Kun Miklós

Kun Miklós, az  EssenceMediacom stratégiai igazgatója húsz éve épít márkastratégiákat, ezt járjuk körül egy órában.    Mindenekelőtt tisztázzuk az EssenceMediacom nevet. A Mediacomot régen ismerjük, honnan jön az Essence? Utána kitérünk a szeptemberi Mesterséges intelligencia az üzletben című konferenciánkra, ahol Miklós egy promptolás (igen tanulságos) történetét mesélte el. Mire jó az AI és mire nem? […]

Tovább olvasom

A mesterséges intelligencia biztonságos fejlesztéséről írtak alá nyilatkozatot az angliai AI-konferencia résztvevői

A mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) biztonságos alkalmazásáról és a kockázatok feltárásáról írtak alá nyilatkozatot a brit kormány által összehívott kétnapos magas szintű nemzetközi szakkonferencia résztvevői a rendezvény szerdai nyitónapján.   A találkozót Bletchley Park kastélyában, a brit katonai hírszerzés kódfejtésre szakosodott egykori titkos központjában tartják. Itt működött a második világháború idején az a csoport, […]

Tovább olvasom