Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a Hégető Honorka-díjra

2024-ben is megnyílt a pályázati lehetőség azon szerkesztőségek és újságírók számára, akik olyan fontos társadalmi témákat hoznak napvilágra, amelyekre érdemes a nagyközönség figyelmét is ráirányítani.   A 2003-ban indult díjat idén 20. alkalommal adják majd át, és ezúttal is olyan alkotásokkal lehet nevezni, amelyek videó, fotó vagy fotósorozat formájában mutatnak be társadalmi problémákat, valamint az […]

Tovább olvasom

A NAIH szerint Magyar Péter jogsértően listázta az ATV munkatársait

Magyar Péter még júniusban hagyta ott az ATV stúdióját, amikor Rónai Egon az  Egyenes beszéd című műsorban átadott egy dossziét arról, hányszor volt a csatorna vendége, miközben ő a választások utáni beszédében arról beszélt, nem hívták meg. A Tisza Párt politikusa szerint provokáció történt. Szerinte a megafonos propagandisták oldalain egy perccel azután, hogy levette a mikrofont, már kint voltak az előkészített posztok. […]

Tovább olvasom

Az Árulók két évaddal is jelentkezik idén ősszel az RTL-en

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban tavaly november végén és december elején 12 epizóddal jelentkezett az RTL főműsoridejében. A SorozatWiki információi szerint Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idén ősszel két új évaddal is képernyőre kerül.   Úgy tudják, hogy a már korábban bejelentett civil szereplőkkel készülő évad mellett, egy tavalyihoz hasonló celeb évadot is felvettek […]

Tovább olvasom

Hétfőn Kökény Attilával indul az Adom a napom új évada

Augusztus 26-án 20 órakor folytatódik a VIASAT3 műsora. Az első héten Kökény Attila, Nagy Sándor, Keresztes Ildikó és Thuróczy Szabolcs adja a napját. Hogy hogyan telik az életük, azt reggeltől kendőzetlenül láthatjuk az élő streamben a www.adomanapom.hu oldalon, este pedig – ahogy megszokhattuk – Geszti Péterrel beszélgetnek majd néha mélyebb, néha könnyedebb témákról, de mindenképpen […]

Tovább olvasom

Két nap után máris rekord az olimpia közvetítése

A Warner Bros. Discovery olimpiai közvetítése a Maxon már a második nap után rekord. A Párizs 2024 nézőszáma a streamingen már két nap után meghaladta a Tokió 2020 össznézőszámát., és már most ötször annyian streamelik, mint ugyanennyi idő elteltével a Tokió 2020-at.   A Párizs 2024 a Max és a discovery+ platformokon összesen majdnem egymilliárd percnyi megtekintést ért […]

Tovább olvasom

Senki sem úszta meg szárazon a Nickelodeon Kids’ Choice Awards díjátadóját

Döntöttek a fiatalok: a Barbie lett az elmúlt év legjobb filmje, Margot Robbie nyerte meg a kedvenc filmszínésznőnek járó díjat, és a 2023-as kasszasiker még két zenei kategóriában is diadalmaskodott a Barbie World című szám és a What Was I Made For? című Billie Eilish-betétdal jóvoltából. A férfi filmszínészek közül Timothée Chalamet-t díjazták a Wonkáért, […]

Tovább olvasom

Mesterséges intelligencia podcastet indított a Schneider Electric

Többek között olyan témákat járnak körül a szakértők a beszélgetések során, mint azt, hogy miként lehet a legjobban kezelni az MI energiaigényét, hogyan lehet minél több nőt és minél sokszínűbb fejlesztői csoportokat bevonni a mesterséges intelligencia fejlesztésébe vagy hogyan lehet felkészíteni a munkavállalókat az MI intenzív használatára.   Az első epizódban Philippe Rambach, a Schneider […]

Tovább olvasom

Ikonikus építészeti bravúrok, amelyek a modern világot formálták

Talán bele sem gondoltunk még, de különböző mérnökök és az ő ambícióik határozták meg a világot, amelyben most élünk. Erre A világot építő mérnöki munka című Viasat History-dokumentumsorozat világított rá, bemutatva az elmúlt két évszázad legikonikusabb és legjelentősebb építészeti csodáinak megszületését és megvalósítását.   Két évszázaddal ezelőtt könnyebb volt a régi világból New Yorkba jutni, […]

Tovább olvasom

Magyarországon először kerül képernyőre a NASCAR két népszerű, heti háttérműsora

Az Around the Track-ben az NBC riportere, Kim Coon és szakértő vendége szállítja a legfrissebb híreket és az aktuális futamok elemzéseit. Közvetlenül utána kezdődik a NASCAR heti elemzőműsora – az Inside the Race-ben a legnevesebb amerikai szakértők technikai és versenystratégiai aspektusból értékelik a lezajlott futamokat.   Mindkét műsort magyar szinkronnal láthatják a nézők a MATCH4 […]

Tovább olvasom