Az E.ON hangsúlyt fektet az utánpótlásképzésre

2019-ben kb. 1300 fiatal kap lehetőséget arra, hogy szakmai pályafutását az E.ON-nál kezdje: Európa-szerte számos fiatal ipari tanuló, gyakornok, duális képzésben részt vevő, illetve végzett diák kezdi el karrierjét az E.ON-nál. Magyarországon például 125 fiatal vesz részt duális műszaki képzésben vagy gyakornoki programban az E.ON-nál, nagyobb részben villamos-, kisebb arányban gázipari területen. Törökországban közel 650 […]

Tovább olvasom

A női vállalkozókat bátorítani kell

A legfrissebb kutatások szerint Magyarországon a női vállalkozások aránya 28,1 százalék, vagyis alig minden harmadik üzlet tulajdonosa vagy vezetője nő. A száz leggazdagabb magyar között még mindig csak férfiak szerepelnek, pedig a nőknek is ugyanolyan lehetőségeik vannak egy vállalkozás fellendítésére. Mihalcsek Noémi, a Golden Events Rendezvényszervő és Menedzsment Iroda ügyvezetője szerint a nők egyáltalán nincsenek […]

Tovább olvasom

Az egészségtudatos táplálkozás első lépései

Újévkor egyre többen fogadják meg, hogy egészségesebb életmódot folytatnak, ami így a legnépszerűbb újévi fogadalmak közé tartozik. A Mall.hu januári kínálatával segít megvalósítani ezt az igen fontos célkitűzést, amit néhány egyszerű, de hatékony táplálkozási tanács bemutatásával is támogat. Dietetikus szakértőnk is alátámasztja, hogy az egészséges táplálkozás szerencsére nem egyenlő azzal, hogy csak méregdrága vagy unalmasnak […]

Tovább olvasom

Új ügyvezető igazgató az LG Electronics élén

Hyeong Tae Kim személyében új ügyvezető igazgató irányítja az LG Electronics magyarországi leányvállalatát, amely régiós központként további 10 délkelet-európai ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Románia, Szerbia és Szlovénia) kereskedelmi tevékenységét koordinálja. Elődje, Bumseop Lee az LG brit leányvállalatának elnökeként folytatja munkáját. Hyeong Tae Kim 1992 óta dolgozik az LG-nél: először az ázsiai […]

Tovább olvasom
pénz

Áttörést hozhat a blockchain több iparágban

A vállalatvezetők többsége szerint a blockchain technológia üzleti felhasználása egyértelműen versenyelőnyt jelent, azonban mindössze harmaduk kezdte el alkalmazását, sokan még csak keresik a technológia alkalmazásának lehetőségeit. A régióban a blockchain felhasználása elsősorban a digitális rögzítésre és fizetési megoldásokra korlátozódik, de már készülőben van a digitális azonosítás és ellátási lánc nyomon követhetőségének kialakítása is. Globális szinten […]

Tovább olvasom

Milliárdos turisztikai fejlesztések országszerte

Újabb 40 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai programok Magyarország négy kiemelt turisztikai térségében – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerdán Veszprémben. Guller Zoltán közölte: a négy kiemelt térségben 35 program nyert vissza nem térítendő támogatást. A Balatonnál 18 program valósulhat meg közel 22 milliárd forintból, Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és a Tisza-tó térségében […]

Tovább olvasom

Már tíz országban van jelen a magyar Geomant

Újabb nemzetközi multi, az egészségügyi szolgáltatásokat 16 országban nyújtó Affidea bízta meg a magyar tulajdonú Geomantot csúcstechnológiájú ügyfélszolgálati megoldások megvalósításával. A Geomant az Affidea mellett már számos nemzetközi ügyfelet tudhat magáénak, tíz országban van jelen, összesen mintegy 15 ezer fős call center csapatot kiszolgálva. A nemzetközi sikerek nemcsak újabb ajtókat nyitnak meg a vállalat előtt, […]

Tovább olvasom

A környezetszennyezés és a klímaváltozás miatt aggódunk

A klímaváltozást, illetve a környezetszennyezést tartják az egyik legnagyobb társadalmi kihívásnak annak a hét országnak a lakói, akiket az E.ON megbízásából kérdeztek meg egy reprezentatív kutatásban. A felmérésből az is kiderült, öt magyarból négy a saját eszközeivel is igyekszik tenni valamit az üvegházhatás ellen. Az E.ON megbízásából idén novemberben hét európai országban kérdeztek meg 7000 […]

Tovább olvasom

Éghajlatváltozás: tovább romlottak a mutatók

Magyarország a 42. helyezést érte el a legfrissebb Éghajlat-változási teljesítési mutatóban (CCPI 2019), amelyet ma hoztak nyilvánosságra Katowicében, az ENSZ 24. klímacsúcsán. A CCPI szerint világszerte romlottak az országok teljesítményei. Hiába zajlott le megannyi konferencia, amelyeken tervek és ígéretek százaiban egyeztek meg az államok, az érdemi tettekig nagyon kevés helyen jutottak el. A CCPI tizennégy év […]

Tovább olvasom

Itt a legjobb nyugdíjasnak lenni a régióban

Az ENSZ számításai szerint míg 2010-ben a világ népességének közel 8 százaléka töltötte be a 65. életévét, 2050-re több mint kétszeresére, 2100-ra akár háromszorosára nő az arányuk. A boldog időskor az anyagi biztonságon, a minőségi megtakarítási programok meglétén, az egészségügyi szolgáltatások rendelkezésre állásán és a kulturált, biztonságos lakókörnyezeten múlik. Az igazán gondtalan évekhez továbbá hozzájárul, […]

Tovább olvasom