Stratégiai megállapodást kötött a WHC Csoport és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

A megállapodás értelmében a WHC Csoport amellett, hogy folyamatos erőforrást biztosít és közreműködik a karitatív szervezet tevékenységében, teljeskörű HR támogatást nyújt számukra. A három évre szóló partnerség célja, hogy közös erővel segítsék a hátrányos és a halmozottan hátrányos gyermekek felzárkóztatását, valamint különböző adománygyűjtő akciókkal és karitatív programokkal tegyenek a szegénységből kiutat kereső családok megsegítéséért.   […]

Tovább olvasom

Pénteken nyit a Vörösmarty téri és a Szent István téri karácsonyi vásár is

A tavaly másodjára is Európa legjobb karácsonyi vásárának választott Advent Bazilika látogatóit 12 méteres karácsonyfa, fényfestés, szelfipont, jégpálya, valamint minőségi kézműves és gasztronómiai kiállítók fogadják a Szent István-bazilika előtti téren – tudatták a szervezők az MTI-vel.   Közleményük szerint a rendezvény területén mintegy 120 hazai kiállító kap helyet. A gasztronómiai árusok a közkedvelt, kizárólag kifogástalan […]

Tovább olvasom

A Vodafone Alapítvány 55 millió forinttal támogatja a segélyszervezetek munkáját

Reagálva az ukrajnai helyzetre a Vodafone azonnali lépéseket tesz a háborúban érintettek támogatására. A Vodafone Group Foundation 55 millió forintot biztosít a Vodafone Magyarország Alapítvány számára, amely összeggel a helyi segélyszervezetek – többek között a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – munkáját támogatják.   A Vodafone közvetlenül a menekülteknek is szeretne segítséget […]

Tovább olvasom

A bántalmazásról beszélni kell, ne hunyjunk szemet a zaklatás felett!

Egyre gyakrabban szembesülünk borzalmas történetekkel és megdöbbentő adatokkal, amelyek megmutatják, hogy a kapcsolati erőszak és a nemi megkülönböztetésen alapuló erőszak milyen mértékben van jelen mindennapjainkban. Habár a statisztikák csak a legsúlyosabb bántalmazási formákat vizsgálják, világszerte minden harmadik nő elszenvedett már valamilyen fajta fizikai vagy szexuális erőszakot élete során. Érdemes ugyanakkor feltennünk a kérdést, vajon lelki […]

Tovább olvasom

Kimaradtak a digitális oktatásból, de leküzdötték a hátrányt

Sikeresen zárult az év végén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON Hungária Csoport közös programja, amelynek célja a digitális oktatásból tavasszal kimaradt gyerekek felzárkóztatása volt. A csaknem fél éven át tartó Kapaszkodó 2.0 programsorozat különböző állomásain több száz gyerek vett részt, és a megszerzett tapasztalatok alapján a Segélyszervezet szakértői egy új oktatási módszertant dolgoztak […]

Tovább olvasom

Nehéz sorsú családokkal együtt készít ajándékokat Pindroch Csaba és Mautner Zsófi

A Magyar Posta Zrt. és az Ökumenikus Segélyszervezet közösen hívják fel a figyelmet karácsony előtt az adományozás és összefogás fontosságára. Az akcióban Pindroch Csaba és Mautner Zsófia együtt készítettek adventi ajándékokat a segélyszervezet által támogatott családokkal, egy későbbi fázisban pedig fontos szerephez jutnak a Posta csomagautomatái is. A PR-fókuszú koncepció megvalósítására a vállalat a Lounge […]

Tovább olvasom

Összefogás a hátrányos helyzetű diákokért

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet idén különleges módon hívja fel a figyelmet az Iskolakezdés együtt! elnevezésű adománygyűjtő kampányára, amellyel hátrányos helyzetű gyerekek iskolatáskáját segítenek megtölteni: egy rendhagyó kisfilmmel készültek, amelyben ismert emberek párokban – Wolf Kati & Zséda, Járai Márk & Marsalkó Dávid, Tóth Dávid & Nagy Benedek – mérték össze az iskolapadban a tudásukat. A […]

Tovább olvasom

Egészségügyi dolgozóknak és hátrányos helyzetűeknek adott támogatást a HungaroControl

A hazai légi közlekedés biztonságáért felelős HungaroControl a járványhelyzetben is támogatja a szociális és egészségügyi intézményeket, továbbá azokat a társadalmi kezdeményezéseket, amelyeknek köszönhetően a kiszolgáltatott helyzetbe került embereken segíthet.   A légtér biztonságának garantálása mellett a leginkább veszélyeztetettek támogatását is komolyan veszi a magyar léginavigációs szolgáltató. Az állami vállalat az elmúlt időszakban több ezer adag […]

Tovább olvasom

2 millió eurós alapot hoz létre a Vodafone Csoport a koronavírus elleni harc támogatására

Munkavállalói gyűjtést indít és 2 millió eurós alapjából kiegészíti az adományokat a Vodafone Csoport, ezzel segítve a koronavírus hatásai miatt nehéz helyzetbe került karitatív szervezetek munkáját. A Vodafone Magyarország és a VOIS Vodafone Szolgáltató Központ munkavállalói hamarosan a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára adakozhatnak, az így összegyűlő összeget pedig a Vodafone […]

Tovább olvasom

Új marketing- és trade marketing igazgató a Heineken Hungáriánál

Január 1-től Balogh Barbara személyében új felső vezető irányítja a Heineken Hungária marketing- és trade marketing szervezetét. Balogh Barbara 2010-ben csatlakozott a Heineken Hungáriához mint Heineken márkamenedzser, később Soproni senior márkamenedzserként lépett előre. Ezt követően kategóriamenedzseri, illetve innovációs pozíciókat is betöltött a vállalatnál. Az elmúlt másfél évben nemzetközi tapasztalatra tett szert a Heineken holland anyavállalatánál, […]

Tovább olvasom