A Knorr-Bremse a dolgozókkal összefogva támogatja a SUHANJ! Alapítványt

A kezdeményezésbe bekapcsolódó munkatársak virtuálisan 135 300 kilométert tettek meg futva vagy kerékpározva – többet, mintha háromszor megkerülnék a Földet az Egyenlítő körül.   Az akcióban részt vevők 11 202 órát sportoltak, így a Knorr-Bremse Budapest 1 120 200 forint támogatást nyújtott a SUHANJ! Alapítványnak. Gusztos Péter, a szervezet vezetője ünnepélyes keretek között február 24-én vehette át a […]

Tovább olvasom

Új IC-kocsik jönnek

IC+ kocsik forgóvázának beszerzéséről írt alá szerződést a MÁV-START és a Siemens–Knorr-Bremse-konzorcium A MÁV-START húsz darab, nemzetközi forgalomra szánt, új generációs InterCity kocsi – már folyamatban lévő – gyártása mellett hetven darab belföldi forgalomra szánt IC+ személykocsi összeszerelését készíti elő. A folyamat részeként a 200 km/h-ás sebességre képes járművekhez szükséges forgóváz és fékrendszer alkatrészcsomagok együttes beszerzésére kiírt […]

Tovább olvasom

Klaszter alakult az önvezető járművek hazai fejlesztésére

Informatikai, elektronikai és járműipari cégek alapításával január 10-én létrejött a Zalai Önvezető Jármű Klaszter, melynek célja a kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitások intézményesített összekapcsolása az intelligens közlekedési rendszerek terén. Egyre erősödik a kereslet az új mobilitási szolgáltatások iránt a közlekedési ágazatban is, a klaszter ehhez a folyamathoz valamint a zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya koordinált fejlesztéséhez kíván tudástranszfert […]

Tovább olvasom