49 ezer forintot szánnak a fiatalok a karácsony ajándékokra

A korábbi évekhez hasonlóan a fiatalok 84 százaléka tervez ajándékvásárlást az idén, átlagosan 49 ezer forintot fordítva azok beszerzésére a tavalyi 40 ezer forinttal szemben – derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely a 19-29 évesek karácsonyi vásárlási szokásait vizsgálta. Az ajándékozó fiatalok 2 százaléka kizárólag saját készítésű ajándékokkal készül az ünnepekre, 9 százalékuk 10 […]

Tovább olvasom

A fiatalok jelentős része még mindig a személyes beszerzésben hisz

A karácsonyi ajándékozás során a fiatalok körében a ruhák vannak fölényben, 67 százalékuk készül ilyen meglepetéssel az ünnepekre. A kozmetikumok is jól állnak, 64 százalék választana belőlük, valamint a játékok és az élelmiszerek is népszerűnek mondhatóak a K&H ifjúsági index szerint, amely a karácsonyra való felkészülést vizsgálta. Kiderült az is, hogy a készpénz, mint ajándék […]

Tovább olvasom

A többség az inflációtól elmaradó béremelésre számít

A dolgozó fiatalok között tízből nyolcan számítanak arra, hogy a következő időszakban magasabb bért kapnak. Ugyanakkor tízből majdnem hatan, azaz az érintettek 58 százaléka az inflációtól elmaradó emelkedéssel, tehát reálbércsökkenéssel számol – derül ki a K&H ifjúsági indexből.   Nem volt túl optimista a 19–29 éves magyar fiatalok jelentős többsége 2024 közepén az idei fizetésének […]

Tovább olvasom

A magyar fiatalok többé-kevésbé elégedettek a munkahelyükkel

A magyar fiatalok kissé pozitívabban ítélték meg munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket 2024 második negyedévében, mint korábban, de ilyenre az elmúlt 12 évben akadt máskor is példa – derül ki a friss K&H ifjúsági index felmérésből, amit a 19–29 évesek körében végeztek.   Kettős kép látható a dolgozó fiatalok munkahelyi elégedettségét illetően a K&H legújabb […]

Tovább olvasom

Kevesen vannak azok a diákok, akik elismerésre méltónak tartják a magyar oktatás színvonalát

A leendő gólyák hamarosan saját tapasztalatokat szerezhetnek a magyar felsőoktatás színvonaláról. Addig az aktív dolgozók és a diákok véleményére hallgathatnak, ami a második negyedéves K&H ifjúsági index szerint nem mutat túl jó képet: a diákok mindössze 10 százaléka tartja európai színvonalúnak a képzést. Bár a dolgozó fiataloknál magasabb az arány, a 27 százalékos eredmény így […]

Tovább olvasom

Nyugdíjba mehetnek a bankkártyák a fiatalok többsége szerint

Az elektronikus fizetési megoldásokat a fiatalok többsége alapvetően biztonságosnak tartja. Így az ő költéseik is hozzájárultak ahhoz, hogy az első negyedévben a jegybank adatai szerint a bankkártyás vásárlások száma 11,5 százalékkal nőtt éves szinten, az értéket tekintve pedig 10,7 százalékos volt a bővülés.   A K&H ifjúsági index felmérés szerint az idei második negyedévben a […]

Tovább olvasom

A fiatalok kevesebb mint felének, 45 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása

Vegyes kép rajzolódik ki a fiatalok megtakarításairól a K&H ifjúsági index szerint, amely a 19-29 évesek helyzetét mutatja be az első negyedéves adatok alapján.   Átlagosan 643 ezer forintos megtakarítással rendelkeztek a válaszadók. Bár ez jelentős emelkedést jelent a három legutóbbi negyedévben mért 419-549 ezer forintos átlagokhoz képest, a négy negyedéves mozgó átlagokból látható trend […]

Tovább olvasom

A fiatalok több mint ötöde képtelen félretenni

Sok fiatal igyekszik felkészülni a jövőre, azaz jelentős részük igyekszik takarékoskodni. A K&H ifjúsági index szerint az idei első negyedévben a fiataloknak már csak 22 százaléka tesz rendszeresen félre tudatosan a hónap elején – ez az elmúlt két év méréseinek eddigi legalacsonyabb arányszáma –, míg a hónap végén megmaradt összeget 16 százalékuk rakja el.   […]

Tovább olvasom