Magyarországon először élesben is elindul a nyílt bankolás

Öt hónapja léptek életbe az Európai Unió második pénzforgalmi irányelvének (PSD2) nyílt bankolással kapcsolatos rendelkezései, és a Számlázz.hu az egyike annak a négy fintech cégnek, amely megszerezte a Magyar Nemzeti Banktól az ún. AISP engedélyt, melynek értelmében – az ügyfelek hozzájárulása után – harmadik félként hozzáférhet az ügyfelek banki adataihoz. Most pedig hazánkban először élesben […]

Tovább olvasom

Még várják a jelentkezőket a K&H pénzügyi vetélkedőjére

Egy 2018-as felmérés szerint a családok csak korlátozottan képesek megfelelő mintát adni gyermekeiknek az életminőséget jelentősen befolyásoló pénzügyi-gazdasági kérdésekben. A K&H Csoport fontos feladatának tekinti, hogy a fiatalok pénzügyekben való jártasságához aktívan hozzájáruljon, és mindezt naprakész ismeretanyaggal, játékos formában tegye. Négyfordulós vetélkedő sorozatában immár kilencedik alkalommal mérhetik össze tudásukat a csapatok. A megszerzett ismeretek mellett […]

Tovább olvasom