Drágul a megélhetés, de sokak szerint lesz ez még rosszabb is

Világszerte aggódnak az emberek az egyre dráguló megélhetés miatt, és sokan tartanak attól, hogy a gazdasági helyzet még rosszabbra fordul – derült ki az EY 21 000 fős nemzetközi kutatásából, ami idén tavasszal készült. A vállalkozásoknak minél gyorsabban kell alkalmazkodniuk a megváltozott fogyasztói igényekhez, ha meg akarják tartani vevőiket.   Szinte mindenkit aggasztanak az emelkedő […]

Tovább olvasom

A GVH hat javaslatot fogalmazott meg a tartós élelmiszerek árának mérséklése érdekében

A hivatal a tejek és tejtermékek után másodikként február elején a tartós élelmiszerek piacán indított vizsgálatot, miután számos tartós élelmiszernél a fogyasztói árak nagymértékben emelkedtek, továbbá időszakos hiányhelyzetek is kialakultak.   A GVH rövid időn belül több, összehangolt helyszíni kutatást folytatott le országszerte a meghatározó konzerv-, illetve fagyasztott zöldségtermékeket előállító vállalkozásoknál és élelmiszer-kiskereskedőknél. A hatóság […]

Tovább olvasom

Tíz százalék alatt az uniós infláció, a legnagyobb drágulás továbbra is Magyarországon van

Lassult februárban az uniós infláció– közölte az Európai Unió statisztikai hivatala. Az Európai Unió éves inflációja 2023 februárjában 9,9 százalék volt, szemben a januári 10 százalékkal. Egy évvel ezelőtt az infláció még 6,2 százalékos volt.   A legalacsonyabb éves rátát Luxemburgban (4,8 százalék), Belgiumban (5,4 százalék) és Spanyolországban (6 százalék) regisztrálták. A legnagyobb drágulás továbbra is toronymagasan […]

Tovább olvasom

Az étrend-kiegészítő piacra is hatással van az infláció

Már egy éve tart az Oroszország és Ukrajna között zajló háború, amely ugyanúgy jelentős hatással volt az inflációra, mint a banki kamatokra és az energiaárakra, azonban emellett olyan szokásokra is, mint a vitaminvásárlás. Jánvári András, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója összefoglalta az elmúlt egy év tapasztalatait.   „A tavaszi és a nyári időszakban jellemzően csökkenni szokott […]

Tovább olvasom

IMF: Világjelenség a magas infláció, de Magyarországon kiemelkedően elszaladt

Az elmúlt évek külső sokkjai mellett a koronavírus-járvány alatt tapasztalt költségvetési költekezés és alacsony kamatszint okozta azt, hogy mostanra a magyar infláció a legmagasabb lett egész Európában – írja a 24.hu a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzésére hivatkozva. Vagyis a kormány és az MNB is hibás a dologban.   A főbb magyar sajátosságok: Világjelenség a magas […]

Tovább olvasom

Március 22: Neverending Change konferencia

Neverending Branding – a márkánk soha nincs készen, írtuk tavalyi konferenciánk mottójában. Akkor még azt hittük, a két covidos év hozta el az utóbbi évtizedek legmarkánsabb változását, ám az orosz-ukrán háború felülírta a várakozásainkat.   Tektonikus változásokat látunk az élet minden területén, fegyverkezés, háborús feszültség, régi konfliktusok kerülnek újra előtérbe, miközben újak is keletkeznek. Még meg sem […]

Tovább olvasom

Puha recesszió, de lomha fellendülés vár a vállalkozásokra

Az EY előrejelzése alapján az eurózóna GDP növekedése a tavalyi 3,3 százalékról idén nullára csökken, és 2024-re éri el a 2 százalékos értéket. 2022 október és 2023 március között 0,7 százalékos csökkenés várható, ami rövid és enyhe gazdasági visszaesést vetít előre az övezetben.   A visszafogottabb gyengülés mögött az erős munkaerőpiac, a nyersanyagárak jelentős csökkenése, […]

Tovább olvasom

A kkv-k kétharmada képtelen megfizetni a marketingeszközök drágulását

Felemészti az infláció a magyar kkv-k marketingkiadásait, azok a kevesek nyerhetnek nagyot, akik most növelik üzletszerzési kiadásaikat. A Facebook népszerűségben és hatékonyságban is veretlen, de a TikTok hamarosan megkerülhetetlen lesz – derült ki a Marketing Commando friss kutatásából.   A kkv-marketingeszközök népszerűségi listáját idén is a Facebook vezeti, melyet a válaszadók 84 százaléka használt. Második […]

Tovább olvasom

Mi legyen az élelmiszer árstoppal?

A VOSZ álláspontja szerint eljött az idő, hogy megtervezzük az árstopok kivezetését. A könnyítéseket az infláció csökkenésével párhuzamosan lehet bevezetni, így az árbefagyasztások feloldása fokozatosan történhet meg, a lakosság és a gazdasági szereplők teherbíró képességét figyelembe véve. A bajba kerülő boltok számára támogatást kell nyújtani.   Az árstopok a piaci folyamatok durva korlátozását jelentik, így […]

Tovább olvasom

Spórolni is hajlandóak vagyunk azért, hogy utazhassunk

A Kiwi.com Magyarország mellett Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában is felmérte, hogy az infláció milyen hatással van a következő hónapokban azoknak az utazási terveire, akik az elmúlt hat évben legalább kétszer jártak külföldön. A kutatásban rákérdeztek arra is, hogy spórolnának-e azért, hogy utazzanak, és ha igen, mivel.   Összességében a hazai válaszadók 62%-ának utazási terveit […]

Tovább olvasom